Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Míly okosakká lészünk a reklámok által?!

2008.03.25

                                             Mily okosokká lészünk a reklámok által!

 

   Munka után otthon csak ülök, mint a moziban! Kikapcsolódni, csendben maradni, avagy csak bambulni a tévé előtt, olyan műsorokat nézni, amihez nem kell agyi működés.

   Isteni érzés! Csak képzeljétek el, kinézni a fejünkből minden következmény nélkül. Meg fogjátok érteni. Tanárként dolgozom, elég problémás gyerekekkel. Munka végén minden energiám tovaszáll. Ezidáig a tévé előtt ültem, és néztem a filmeket. De! S ismét, de! Amióta megtörtént a rendszerváltás, egyre több ajánlattal, kacattal rakják tele fejünket, ürítik ki a pénztárcánkat. Később rájöttem arra, hogyan. Ülsz a filmdoboz előtt, s miután teljesen elkábultál, lusta módba állítottad agysejtjeidet, meglőnek, lelőnek, megtorpedóznak, atombomba erejével hatolnak el az akaratodat befolyásoló kapukhoz, melyeket mindaddig nyitva tartanak, míg rá nem szánod magad egy-egy vásárlásra. Csak úgy a fotelből, fel sem állsz, nyúlsz a telerecsegőhöz, azonnal tárcsázol, még a bankkártyád is ott lapul, fekszik, mocorog melletted. S ahogy elvégezted, lerendezted, megrendelted, a fejedben lévő töltetek visszavonulást fújnak, de utóvédeket hagynak hátra a biztonság érdekében.

   Végül is megértem, de azt már egyáltalán nem tudom megérteni, hogy hogyan adják elő, hogyan reklámozzák termékeiket, s ezáltal milyen károkat okoznak a többség nevelésében. S most nem azt vitatjuk meg, miért ül a gyermek a tévé előtt, hanem azt, mit is üzennek nekünk. Azt is meg merem kockáztatni, hogy egyes reklámokra nemcsak a tizenkettes, hanem a tizenhatos, sőt a nagykorúak vastag karikás jelét is kirakhatnák. Sőt, kötelezném is rá a termékek gyártóit és ajánlóit.

   Vegyünk egy-egy példát:

   Osztályfőnöki órán régi-új téma kerül napirendre, romantika napjainkban. Arra kértem tanítványaimat, hozzanak elő példát a valós életből, s ha átélték, meséljék el, mikor és hogyan találkoztak ezzel, a már-már kihaló félben lévő szerelmi eszköztárral. Az egyik diákom elég halkan, de mesélni kezdett: „A barátnőmnek közeledett a névnapja, s csak egyetlen egy kívánsága volt, töltsük együtt azt az estét. Sokáig törtem a fejem, majd fogtam egy műanyag asztalt, a barátnőm két széket, felszálltunk a villamosra, kiutaztunk a Szabadság-hídhoz. Kerestünk egy üresebb helyet, majd tárcsáztam. Pizza futárral hozattam ki egy-egy pizzát. Már épp neki kezdtünk, mikor rendőrök vittek el, s azt az estét rácsok mögött töltöttük. Ennyit a romantikáról!”

   A lányomnak is feltűnt valami: „Anya, csak azt nem értem, miért ismételik meg azokat a reklámokat, amelyekben mindig ugyanazt a hibát, ugyanaz az ember követi el. Nem használja a vízkőoldót, s minden egyes alkalommal elromlik a mosógépe. S mindig ugyanaz a szerelő megy ki, s újra elmagyarázza tettének helytelenségét. S újra elköveti. Én csak kétszer felejtettem el, azóta is rendben mosok. Ez a nő ennyire feledékeny?” Dehogy, csak korai szenilitásban szenved, s mivel nem fáj, sok pénzt hoz a konyhára. Mármint a gyártóknak!

   Vagy vegyük a gyomorbajos anyukát, aki a tipp-topp konyhában szó nélkül neveli a lányát, ami külön megér egy misét. Tehát, hazajön a férj, ránéz nejére, egyből diagnosztizál. Gyomorsavtól nyüglődik felesége, s az egyetlen, otthon található orvosságot egyből kiveszi a poharak közül. Azt nem értem, miért nem osztotta meg párjával ezt a csodát, hogy önállóan tudjon tenni önmagáért, mikor szükséges. Miért kell megvárnia hites urát, hogy csodát tegyen? S miért nem a gyógyszerek között tárolják azt? A lányom is azt kérdezte: „Miért nem zárják el jól a gyógyszert?” Tényleg, miért nem?

   A fiam számára az a reklám volt a legelrettentőbb, mikor szuper-porszívóval felszívták a legkedveltebb csokidrazséját. „Ezt a pazarlást! S még azt sem értem, hogy az asztalról miért nem kézzel szedik össze az anyákat, miért kell azt vizes tartályba küldeni?” Ennyire gazdagok vagyunk, nem?

   Aztán jön a „maszatcsapat”. Semmi sem számít, merre voltak a gyerekek, mindenféle csínjukat elfogadja mosolyogva a szülő. Semmi baj, a mosópor megoldja. A gyermeknevelést is?

   Meghódítani a hölgyet úgy, hogy elmozdítom a jelzőtáblákat, ráadásul újakat készítve magunkhoz terelni, csak azért, hogy megkóstoltassam vele kedvenc kávémat, kimeríti a büntető törvénykönyv több paragrafusát.

   Nem vagyok feminista, de a nő kezébe légbuborékos csomagolóanyagot adni csak azért, nehogy birtokolni merje a távirányítót, s a nő még örömét is leli benne, teljesen megalázó, személyiségromboló. S ez tart legalább egy-két hétig, míg visszavágnak a férfiaknak. Jó példája lehet ez a reklám annak is, milyen egy XXI. századi párkapcsolat.

   De ne feledkezzünk el a pingvines-férfiús mozgásról. Még a fiam is, aki csak tizenegy múlt a minap, feltett egy kérdést: „Milyen fiúk mozognak így, anya? Nem égő ilyen bénán toporogni az utcán?” Azt javasoltam, próbálja ő is a barátait emígyen magához hívni a hétvégére. A válasz csak ennyi volt: „Na, de, anya! Nem csinálok magamból hülyét!”

   Az sem semmi, mikor az egyik vonat nem megy tovább, mert épp finom túrós csuszát főz magának a mindenes vasutas alkalmazott. A lányom meg is jegyezte: „Csak nem ezért késnek mindig a vonatok?” Válaszképpen csak felhúztam a szemöldökömet.

   Ezek után jöjjenek a pikánsabb reklámok. Már elég régi reklám, de a mai napig nem értem. WC-papír puhaságát, gyengédségét mutatták be egy hason fekvő nő meztelen fenekét felhasználva. Szeretném egyszer, de csak egyszer megnézni azt a módszert, hogy lehet ebben a pozícióban elvégezni azt, amit függőlegesen kellene?!

   Egy nap a barátnőm elfelejtett csokit venni gyerkőceinek, de rögtön minden gondja megoldódott. Kisebbik fia bátyját vigasztalta: „Rá se ránts! Még sosem ettünk olyan csokit, amelyet az az ősz hajú bácsi reklámoz, házhoz is hozza, sőt meg is ígéri, ha nem ettünk még olyat, megeteti velünk.” „Ez csak reklám!” – így a báty. „De megígérte, láttam, csúnyán is nézett!” Másnap végül kaptak egy-egy kisebb csokit.

   A betétes hirdetések is megérnek egy-egy misét. A fiú bemegy a lány boudoire-jába, s egyből rátapint a lényegre, de nem bukik le, mert olyan vékony. Egy kissé infantilis lehet az a szituáció, mikor két ujjunkat összetartva, lehetetlen pozícióban állunk egy idegen felségterületen.

   A csavart bordázat, az már valami! Ráadásul még nemes is? Tanítványaim meg is kérdezték, persze a kisebbek: - „Melyik lánynak olyan színű az, ami másoknak piros?” „Talán a nemeseknek”- így a válaszom.

   Az egészség az nagyon fontos! Azonban ilyen ügyes képrejtvényt még életemben nem láttam. Kockacukor tetejéről vér szivárog lefelé. Igaz, azóta nem vagyok hajlandó kockacukrot tenni a kávémba, hisz mindig ott látom a tetején a vért. Amúgy nem voltak fóbiáim, de már kezdenek kialakulni, s elég szépen. Még egy pár reklám, gyomor-agyforgatós, s a paranoia sem fog elkerülni engem!

   A szomszédom kislánya azóta vécépapíros ágyban altatja a macskáját. Pedig már a legolcsóbbra is áttértek, hogy a lányát leszoktassák erről az idétlen cselekedetéről, de képes volt zsebpénzéből pihe-puha tekercseket venni, hogy kényeztesse macskáját.

   Mondom én, nem kell ahhoz rossz barát, hogy gyermekünk félrenevelődjék, csak hagyják ott a tévé előtt, előbb vagy utóbb, de meg lesz az eredménye!

   S aki meg arra adja a fejét, hogy időnként korrigálja gyermekét, kiigazítsa őt, az kösse fel a gatyáját, mert nagy fába vágta a fejszéjét, de csak akkor, ha nem reklám útján vette meg azt!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Hungary

(Reklám mamager, 2008.05.15 21:00)

ne mondd, hogy te vetted észre? ...........