Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A tűz és a hold

2009.08.20
A tűz és a hold
 
 

Kép


   Egyszer volt, hol nem volt, egy messzi tájékon, ahol szinte a madár sem járt, élt egy juhász sok-sok birkájával. Volt egy segédje, egy pásztorfiú, akit örökbe fogadott, mikor szüleit elvitte egy nagy árvíz.
   Nappal a hőségtől szenvedtek, de csendbe tűrték azt. Pásztorbotjukra támaszkodtak, s nézték a legelő állatokat, a távoli nagy hegyeket. Keveset beszélgettek, csak a kutyájuk csaholt és ugrándozott körülöttük és terelgette a csellengő birkákat.
   Az estéiket mindig a tűz mellett töltötték, mikor az öreg juhásznak megeredt a nyelve. Mesélt a fákról, a madarakról, a napról és a birkákról. A távoli hegyekről, mely után állandóan sóvárgott.
   Ezen az estén a juhász és a pásztorfiú csendben ült egymás mellett, még Bodri, a pulikutya sem csaholt.
   A nagy csendet csak a tűz hangja törte meg. Már majdnem elaludt, mikor halkan megszólalt a pásztorfiú:
   - János bátyám, tegyek a tűzre, nemsokára elalszik.
   A juhász lassan felnézett az égre, majd így szólt:
   - Nem kell, mert akkor nem fog vendégségbe jönni hozzánk a hold.
   - A hold? – kérdezte csodálkozva a fiú.
   - Igen, a hold. Csak nézz hátra! Alig várja, hogy alább hagyjanak a lángok – intett jobb válla felé a juhász. – Ott ül fent, a hegy ormán, ránk vár, hogy meghívjuk. Rég volt nálam, vendégségben.
   - Elmeséli János bátyám, milyen volt, mikor legutóbb magánál járt?
   - Akkor előbb nézd meg a birkákat, hozz egy kupa vizet, s ülj közelebb hozzám. Csendben elmesélem.
   A pásztorfiú elintézett mindent, hűs vizet mert a patakból telemert vödörből, majd leült a juhász mellé.
   Nagyot hörpintett a juhász a kupából, majd elkezdett mesélni:
   - Van már annak három éve, hogy a hold itt járt nálam. Egyszer csak felnéztem az égre, mikor az hideg könnycseppeket hullajtott a földre. Ezekből nőttek ki másnap azok szép ezüstszínű virágok, melyek a déli napsütésben a legszebbek. A következő nap úgy gondoltam, hogy meghívom, üljön le ő is a tűz mellé. Úgy is történt. A hold lassan leereszkedett, gurult a füvön, majd helyet foglalt. Sokáig hallgatott, majd hirtelen megszólalt. Elmondta, hogy mennyire magányos, s még senki sem hívta meg őt, hogy beszélgessenek vele. Egész este történeteket meséltünk egymásnak. Egyszer csak azt vettem észre, hogy a tűz és a hold is elkezdett beszélni egymással. Csak meséltek, meséltek és csak meséltek. Látod, fiam, most is jön a hold – szólt a pásztorfiúnak a juhász.
   Azonban a fiú mélyen aludt a juhász karjának támaszkodva.
   - Isten hozott, János bátyám, üdvözöllek téged is, kedves tűz! – szólt a hold kedvesen.
   - Örülök, hogy ismét eljöttél, hold! – válaszolt a juhász.
   A tűz egy lángcsóvával köszöntötte a holdat.
   A hold hirtelen hátrahőkölt, de a juhász megnyugtatta a holdat:
   - Nem veszélyes. Szinte csak parázslik.
   - János bátyám, ki ez a fiú ott? – kérdezte a hold.
   - Egy árva fiú, kinek senkije sincs az egész világon csak én. Nagyon ügyesen pásztorkodik, igazi juhász válik nemsokára belőle!
   - Szerencsés ember vagy, te, juhász! – mosolygott a hold.
   A juhász csak bólogatott, magában mormogott valamit.
   - Tűz - szólt a hold -, te mindig csak este létezel?
   - Dehogy – válaszolta. – Délben is éltem, ám nagyon, mikor a juhász slambucot főzött.
   - Slambucot? – kérdezte a hold.
   - Tudod, azt a finom pásztorételt, melynek illatát még most is érzem.
   - Kár, hogy este még nem sohasem főzött a juhászunk – sóhajtozott a hold.
   - Majd szólok neki – válaszolta a tűz. – Biztos, hagy neked, hogy megkóstold – ígérte meg a tűz.
   - János bátyám! – szólt a tűz a pásztorhoz- Majd legközelebb …
   Ekkor vették észre, hogy a juhász elszunnyadt a fiú mellett.
   A hold és a tűz addig beszélgetett egymással, míg a parázs is elszunnyadt. Ekkor a hold elbúcsúzott a tűztől, a juhásztól, és a pásztorfiútól is.
   Felugrott a legközelebbi bokorra, utána egy magas fára, s lassan visszaszállt az égboltra.
   Épp ekkor ébredt fel a pásztorfiú, aki alig hitt a szemének. Tényleg itt járt vendégségben a hold.
   A pásztorfiú felállt, hozott egy birkabőrt, majd betakarta vele a juhászt.
   Mikor híre ment, hogy igen beteg lett a juhász, a juhászfiú úgy érezte, hogy teljesíti a juhász utolsó kívánságát. Bérelt egy szekeret, ráültette, majd felkaptattak az egyik magas hegy ormára.
   Épp telihold volt. A juhászfiú rakott egy nagy tüzet, megvárta, míg az csak parázslott. Ölbe vette a juhászt, a tűz mellé ültette. Csendben várták, hogy a hold ismét lejöjjön hozzájuk. Már majdnem feladták, mikor a juhász megszólalt:
   - Látod, fiam! Ott jön a hold!
   S a hold komótosan legurult a hegy ormára, odasétált a tűz mellé, majd hirtelen felugrott a juhász ölébe.
   - Itt vagyok, kedves juhászom! – mondta a hold.
   A juhász átkarolta, magához ölelte. Mosolygott a lelkük is. Hálásan nézett fel a pásztorfiúra, csak ennyit mondott:
   - Köszönöm Nektek!
   Ezek voltak a juhászutolsó szavai.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.