Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Mikulásnál jártam

2009.12.28
A Mikulásnál jártam
 
 


   Az egyik nap arra ébredtem, hogy álmomban Lappföldön jártam, s találkoztam a Mikulással. Azonnal kiugrottam az ágyból, odarohantam az ablakhoz, széttártam a függönyöket. A nap hét ágra szórta a sugarait. Nyár volt. Alig vártam, hogy eljöjjön a december.
   Elkezdődött az iskola. A napok nagyon gyorsan teltek. November közepén fogtam a tollam és az egyik legszebb levélpapíromat, és megírtam életem első levelét a Mikulásnak.
   December legelején egy nagy boríték éktelenkedett a postaládánkban. Kivettem. Nekem küldték. Finnországból, mégpedig Lappföldről.
   Ráadásul egy repülőjegyet is találtam a levél mellett, melyben meghívott magához, hogy legyek a segítője egy napra.
   Megbeszéltem a szüleimmel mindent, és ötödikén útnak indultam. A repülő elvitt Lappföld határáig. Ott várt a Mikulás egyik manója, aki átadott nekem egy kis csomagot.
   Kibontottam. Egy kis agancs volt benne. Mikor feltettem a fejemre, egy kis levelet találtam rajta. Azonnal kibontottam és elolvastam.
   „Az utadat egy általad kiválasztott rénszarvassal kell folytatnod, de nagyon vigyázz, hogy melyiket.”
   Elhagytam a repülőteret, s tényleg ott állt előttem tizenhárom rénszarvas. Odaléptem hozzájuk, üdvözöltem őket.
   - Sziasztok! Remélem, megértitek nyelvezetem. Szeretném megkérdezni, hogy melykőtök vinne el szívesen a Mikuláshoz?
   Azonban a rénszarvasok vissza sem köszöntek. Vagyis csak az egyikük. Ott állt a legutolsó sorban. Nagyon vékony volt, azt hittem, beteg. Odaléptem hozzá, üdvözöltem:
   - Szia! – mondtam neki. – Hogy hívnak? Engem Dórinak.
   - Üdvözöllek, kedves Dóri. Mond a kívánságod, és teljesítem.
   Nagyon meglepődtem a szavain. Annyira gyengének nézett ki, de nem akartam megsérteni.
   - Szeretnék eljutni a Mikuláshoz – mondtam neki.
   - Akkor fogjál be a szánba! – adta ki a parancsot.
   Majdnem meg akartam kérdezni, hol is van, ám ahogy a háta mögé pillantottam, ott vettem észre egy kétszemélyes szánt.
   - Amúgy hogy hívnak? – kérdeztem tőle.
   - Amúgy csak Selymecskének – válaszolta.
   Gyorsan befogtam, elfoglaltam a helyem a bakon. Megrántottam a gyeplőket, de egyből be is húztam a féket.
   - Most mi lelt, téged? – kérdezte Selymecske. – Megyünk, vagy maradunk?
   - Azt sem tudom, merre kell menni! – mondtam bánatosan Selymecskének.
   - Rá se ránts! Jól választottál. S én tudom csak egyedül, hol is lakik a Mikulás – válaszolta a rénszarvas.
   Olyan gyorsan siklottunk a friss havon, hogy néha azt hittem repülünk. Esett a hó, de mégsem éreztem hidegnek a levegőt. A hópelyhek szinte táncot jártak örömükben, ahol elmentünk mellettük. Mintha integettek volna.
   - Most kapaszkodj, Dóri! – szólt Selymecske. – Rögtön megérkezünk.
   Ahogy ezt kimondta, vettünk egy nagy kanyart, s megálltunk egy hatalmas szán mellett.
   - Ugye, ez a Mikulásé? – kérdeztem Selymecskét.
   - Úgy bizony! – bólogatott a rénszarvas.
   Leszálltam a szánról, kifogtam Selymecskét. Bevittem az istállóba. Raktam elé finom ennivalót.
   - Csak menj be a Mikuláshoz, már vár rád – mondta Selymecske.
   - Legyen szép álmod, Selymecske! Jó éjszakát! – mondtam végül a kedves kis rénszarvasnak.
   Fogtam a bőröndömet, s elindultam a Mikulás háza felé. Nagyon nagy csend vette körül. Félve kopogtam be az ajtón. Egyszer csak nyikorogva kitárult, s egy manó szólított meg:
   - Isten hozott, Dóri! – mondta, de látta zavaromat, s rögtön folytatta. – Selymecske hozott, Dóri!
   - Honnan tudod, hogy vele jöttem? – csodálkoztam el nagyon.
   - Mi, manók mindent tudunk – megfogta a kezem, egy nagy ajtóhoz vezetett. Kinyitotta és szinte betolt rajta.
   Ahogy bezáródott az mögöttem, a fények is felgyulladtak. Egy nagy piros trónon ott ült maga, a Mikulás. Hosszú lista volt előtte, épp sorba vette, kikhez kell elmenni az éjszaka.
   Mikor végzett a listával, rám nézett, mély hangon felkacagott, magához intett.
   - Selymecske hozott, Dóri, minálunk! – mondta a Mikulás. – Örülök, hogy eljöttél. Rám fér egy kis segítség – intett a Mikulás a címlista felé.
   - Üdvözöllek, kedves Mikulás! Tudod, milyen rég szerettelek volna meglátogatni téged? – mondtam.
   - Tudom. Azonban most vedd fel az egyik manóruhát és induljunk az ajándékkörútra!
   Hamarosan átöltöztem, s a manók ki is kísértek a Mikulás szánjához. Teljesen meglepődtem, mikor azt megláttam. Csak úgy roskadozott a különböző ajándékoktól. Öt rénszarvast már be is fogtak. A legelső Selymecske volt.
   Ahogy felszálltunk a szánra csak szálltunk és csak szálltunk a levegőben.
   Egész éjjel osztogatta Mikulás az ajándékokat, azonban egy csepp fáradságot sem láttam rajta. Bejártuk az egész világot.
   Mikor az utolsó csomag is bekerült a szépen kifényezett csizmácskába, a Mikulás közelebb ment szánjával a mosolygó holdhoz, megpihent. Majd megrázta szakállát, melyből apró csillagok röpültek szerte szét az égbolton.
   Ekkor megfogta a gyeplőt, s hazafelé irányította a szánját. Hamarosan meg is érkeztünk. A Mikulás magához ölelt, és ezt mondta:
   - Ha már felnőttél se feledkezz meg rólam, Dóri!
   - Dehogy felejtelek el téged, Mikulás! – válaszoltam. – Nagyon nagy örömet szereztél nekem, hogy veled lehettem ezen az éjjel.
   - Akkor most menj vissza a szánomhoz, száll fel rá, Selymecske visszavisz az otthonodba.
   - Nem maradhatnék itt? – kérdeztem, miközben a könnyeimet nyeldestem.
   - Nem. A szüleidnek igen nagy szükségük van rád. Azonban mindig veled maradok, míg hiszel bennem – fejezte be a mondatát a Mikulás.
   Mikor reggel felébredtem, gyorsan kiugrottam az ágyamból, odaléptem az ablakhoz, teljesen elkerekedett a szemem. Friss hó lepte az egész vidéket, s az ablakban egy nagy mikuláscsomag volt. Csak annyi volt ráírva:
    „Santa Nikolaus”
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.