Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mesés versek a költészet napján

2008.04.12

KÖLTÉSZET NAPJA ÖRMÉNYESEN

 

MEGHÍVÓ

 

Rezes Erzsébet

 és az

örményesi általános iskola hetedikes növendékei

sok szeretettel meghívja

Önt és kedves irodalombarát ismerőseit

 

2008. április 10-én(csütörtökön)

a költészet napja alkalmából

du. 14:30 órától tartandó

Vers-bemutatójára

 

Vendégeim lesznek:

Karikó Alexandra,     Illyés Regina,

Varga Noémi,            Kocsis Kinga,

Ladányi Erika,           Kovács Evelyn,

Kovács Orsolya,        Monoki Kitti

 

Helyszín: Örményes, Könyvtár

 

 

 

 

   2008. április 10-én Örményesen a Kultúrházban megünnepeltük diákjaimmal a Költészet Napját.

   Rendhagyó volt, mert a mai műsorban saját vereimet szavaltuk el. Ám legelőször Babits Mihály megzenésített versét énekeltük el, "Mindenik embernek...".

   Ezután három csokorban adtuk elő műveimet. Mesés versek gyerekeknek, verseim az életről, az álmokról, az elmúlásról, majd az úgynevezett suttogós-versek következtek.

  Látható volt a közönség öröme, s diákjaim végtelen boldogsága, hogy ismét bemutatkozhattak, felléphette. Jómagam meg annak örültem a legjobban, hogy egyre többet olvasnak, s többen közülük próbálkoznak a versírással, ezzel a nem igazán egyszerű önkifejezési eszközzel. Örülök, hogy van befogadó közönség, értékelik, s hogy ezáltal örömet szerezhettem nemcsak a fellépő diákjaimnak, hanem diák-néziőnknek.

   Ezt a programot 2008. április 17-én ismét bemutatjuk Kuncsorbán a Művelődési Házban.

   Ismét köszönettel tartozom tanítványaimnak, akik meghatóan szép előadásban részesítették a közönséget.

 

 

Kép

Szavalóim ölelő karjaiban

(Illyés Regina, Ladányi Erika, Kovács Orsolya, Rezes Erzsébet,

Karikó Alexandra, Monoki Kitti, Kocsis Kinga, Varga Noémi)

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Laptulajdonos

(Kiki, 2009.03.11 18:55)

Kedves valami!
a versek többsége a weboldalamon található,jó olvasást!

valami

(valaki, 2009.03.11 16:33)

nincs vers ez így nem jó

kiki64@citromail.hu

(Tante Lisa, 2008.04.19 05:28)

Örülök, Regina, hogy így gondolod, én is nagyon várom a csorbai fellépést.

Tanítványa

(Illyés Regina, 2008.04.16 21:40)

Szerintem itt volt a legjobb a műsor. Remélem, hogy Csorbán is hasonlóan, vagy akár jobban szerepeljünk! :)