Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Kép

                                                                   

 

 

                                                                                           „Fanninak”

A félelmetes dinoszaurusz

 

   Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer öt jó barát a Tarka prérin, egy nevesincs kontinensen.

   A Boci naphosszat csak legelt, a Szarvas vágtázott a nagy rónaságon, a Zebra cikcakban táncolgatott, a Nyuszi állandóan bújócskázott, de sosem találták meg, hisz nem volt fogó, a Kiskacsa pedig csak ringatózott a préri egyetlen egy taván, csak este repült ki a szárazföldre.

   Egy hűvös nap összebújva ültek egymás mellett. Arra vártak, hogy a komor felhők mögül előbújjon a Nap, a meleget adó távoli társuk. Azonban a szél csak fújt és fújt egész nap.

   Mikor már nagyon éhesek voltak, felváltva mentek el enni, csak a Kiskacsa nem akart. A többiek pedig elvonszolták a tóhoz, s erőnek erejével bedobták a vízbe. A Kiskacsa nagyon fázott, rögtön kirepült, de egy hatalmas széllökés a távolba vitte. Hiába csapkodott szárnyaival, a szél csak vitte, vitte és vitte.

   A Boci, a Szarvas, a Zebra és a Nyuszi azonnal követte a Kiskacsát, akit egy nagy hegy oldalában tett le az erős fuvallat.

   A Kiskacsa sokáig nem merte kinyitni a szemét, megmozgatta minden végtagját, de semmije sem tört el. Csak akkor nézett fel, mikor meghallotta barátai kiáltozásait.

   - Jól vagy, Kiskacsa? – kérdezték egyszerre.

   A Kiskacsa meg sem tudott szólalni, csak a szárnyait mozgatta. A barátai azonban azt hitték, hogy bajba került, s segítséget kér tőlünk.

   Rögtön elindultak a hegy oldalán felfelé, a Kiskacsához. Mikor felértek, ott találták barátjukat, gubbasztott az egyik szikla szélén.

   - Kiskacsa! Gyere, nehogy leess! – kérlelték a többiek.

   - Félek! Nem merek! – válaszolta remegő hangon.

   - Ne félj, itt vagyunk! – nyugtatta meg Szarvas a barátját.

   A Kiskacsa azonban meg sem mozdult. A barátok nem értették, miért nem akar onnan eljönni a Kiskacsa.

   - Gyere már! – kérlelte a Zebra.

   Ekkor a Kiskacsa csendre intette a többieket.

   - Pszt! Vigyázz, fel ne ébredjen! – suttogta.

   - Ki? – kérdezték egyszerre.

   - Hát, ott lent! – mutatott le Kiskacsa.

   Az állatok lenéztek a mélybe, ahol egy nagy dinoszaurusz csontvázát pillantották meg. A csontvázat az évek során befedte a föld és zöld fű nőtt rajta, s olyannak tűnt, mintha egy nagy zöld dinoszaurusz feküdne a kövek között.

   A Nyuszi gondolt egyet, s visszament. Megkereste a dinoszauruszt, majd lassan megközelítette. Ezt látván a Boci még jobban nyugtatta a Kiskacsát:

   - Nézd, a Nyuszinak sem esik bántódása, ez csak egy csontváz.

   A Nyuszi odament a félelmetes dinoszaurusz csontvázához, megkerülte, s mivel nem történt semmi, ráugrott. Majd hátsó lábaira állva, integetni kezdett.

   Mindenki megnyugodott, így sikerült rábeszélni a Kiskacsát, hogy lejöjjön a hegyoldalról.

   Mikor leértek, megkeresték Nyuszit, aki alatt épp ekkor szakadt be a föld. Ugrándozás közben eltört a dinoszaurusz egyik bordája. A Nyuszi azonban rögtön kiugrott, s nagyokat nevetett.

   - Most tényleg megijedtem! – mondta, majd mancsával letörölte a homlokát.

   A többiek is utánozták őt, aztán nagy nevetgélés közben visszatértek a biztonságos prérijükre.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.