Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az életre kelt telefonok

2011.04.24

 

Rédai Richinek
 
Az életre kelt telefonok
 

 

 

   Egyszer ismertem egy fiút, akit Richinek hívtak. Kamaszodott, s az iskola legrakoncátlanabb tanulója volt.
   Mikor hetedikes lett, megkapta az első telefonját, egy mobilt. Alig kezdődött el a tanév, elvesztette azt.
   Bánatosan ment haza, elmesélte, hogy eltűnt, de fogalma sem volt arról, hogyan is történt. Édesanyja megvigasztalta, és egy hét múlva meglepte egy vadonatúj telefonnal. Csak arra kérte, hogy nagyon vigyázzon rá.
   Hamarosan elkezdődött az őszi szünet. Richi sokat focizott a barátaival a játszótéren. A telefonját mindig magával vitte, azonban mikor játszott, kirakta az egyik padra.
   Az egyik nap szinte már sötétedett, amikor hazaérkezett. Kereste a mobiltelefonját, de nem találta. Átkutatta a zsebeit, visszarohant a játszótérre, de mégsem került elő. Búslakodott, s azon törte a fejét, hogy fogja ezt elmondani az édesanyjának.
   Teltek-múltak a napok, Richi egyre szomorúbb lett. Nem volt mit tenni, odaállt édesanyja elé, s bevallotta, hogy ismét elvesztette az ajándékát.
   Richi anyukája ekkor megfogadta, hogy egy évig nem kap új telefont, sőt ha szeretne, akkor meg kell érte dolgoznia.
   Tudomásul vette Richi édesanyja döntését, majd bement a szobájába. Elalvás előtt Richi nagyon unatkozott, hiányoztak a barátai, a jóízű nevetések. Ma csak nézte a plafont, s mikor lekapcsolta a lámpát hamar el is aludt.
   Álmodott.
   Álmában beszélt, sőt még kiabált is.
   - Ne bántsatok!
   - Megérdemled! – mondták neki mérgesen.
   Richi szétnézett, a szobájában volt, de ahová csak tekintett, mindenhol mobiltelefonok voltak. A polcokon, az asztalon, a szőnyegen, sőt még az ágyán is. Richi megdörzsölte a szemét, egy rövid időre behunyta azt. Abban reménykedett, hogy csak álmodik.
   Azonban nem így történt. Mikor újból kinyitotta a szemét, ugyanott találta a telefonokat.
   - Kik vagytok? – kérdezte hitetlenkedve, de senki sem válaszolt. – Mit akartok tőlem? – firtatta tovább.
   Sokáig csak nézték egymást. Richi szíve egyre gyorsabban dobogott.
   - Csak gondolkozz el! – szólt az egyik mobiltelefon.
   Richi mindkét vállát felhúzta, majd hirtelen leengedte. Megértette.
   - Száműzted társainkat! – kiáltott fel az egyik piros színű telefon. – Pedig ha tudnád, milyen jó barátok voltunk, míg hozzád nem került! Ő volt az első telefonod!
   - Az első? – kérdezte Richi.
   - Igen, az a nagyon okos deli, szürke telefon. Minden este felhívott, mikor elaludtál – folytatta a piros mobil. – Nagyon hiányzik!
   - Nekem is! – szólt Richi. – Bele voltak írva a legszebb gondolataim.
    - Tudom – szólt közbe a piros telefon. – Mikor az egyik barátodról írtál, az nagyon tetszett. Megbocsátottál neki, pedig ő bántott meg.
   - Azóta is keresem azokat a szép gondolatokat – mondta Richi.
   - Azonban újfent elhagytad a következő telefonodat is! – szólt közbe egy vékony, sárga mobil.
   - Igen! – vallotta be Richi. – De most mit tegyek?
   - Szerintem keresd meg! Ez a legkevesebb, amit megtehetsz. Lehet, hogy nagyon is egyedül érzi magát valahol a nagyvilágban – folytatta a kecses sárga.
   - Hol keressem? Hol kutassam? – tudakolta Richi. – Úgy is kapok, vagy veszek egy másikat!
   Ekkor hatalmas morgás zengte be a szobát.
   Richi kezdett félni:
   „Mi lesz, ha ezek a telefonok megtámadják?” – gondolta magában.
  - Nem kell félned, nem fogunk bántani, de mi, elvesztett telefonok úgy döntöttünk, hogy minden gyereknek és felnőttnek felhívjuk a figyelmét arra, hogy jobban ügyeljenek dolgaikra, telefonjaikra. Lehet, hogy nekünk nincs szívünk, de tudod, milyen jó valakihez tartozni? Mikor azt érezzük, hogy szükségük van reánk! Ekkor úgy érezzük, mi is élünk – mondta a legidősebb mobil a szoba egyik sarkából.
   - Mit tegyek? – kérdezte Richi.
   - Csak hunyd be a szemed, s addig ki se nyisd, míg nem szólunk.
   Richi szót fogadott.
   Hallgatózott. Ajtók nyitódtak, szekrények ajtói nyikorogtak, fiókok csapódtak. Azután egyszerre nagy csend támadt. Richi majdnem kinyitotta a szemét, mikor ismét figyelmeztették:
   - Nem illik csalni!
   Nem tette.
   Inkább fülelt tovább.
   Apró lépésekre lett figyelmes, mintha valakik sorba álltak volna. Pisszegtek, sutyorogtak, kattogtak. A hangok.
   - Háromra kinyithatod a szemed, Richi! – mondták.
   Együtt számoltak:
   - Egy, kettő, háááááárom!
   Richi alig akart hinni a szemének. Az összes elveszett, elvesztett telefonja ott állt előtte.
   Mosolyogtak.
   Richi szóhoz sem jutott.
   - Itt vagyunk!
   - Khm, igen. De jó, hogy itt vagytok – mondta zavartan Richi. – Tudjátok, nagyon sajnálom…
   - Tudjuk – válaszolták a telefonok.
   - Akkor haza vihetlek benneteket? – kérdezte Richi.
   - Azt már nem! – szólt a legidősebb mobiltelefon. – Őket olyan gyerekekhez jutattuk el, akik nagyon megbecsülik azt, amijük van.
   - Megértem – szólt Richi, majd lehajtotta a fejét.
   - Most kapsz egy újabb esélyt – jelentette ki az idős telefon. – Mikor felkelsz, s elindulsz a játszótérre, találni fogsz egy telefont az árok mellett. Csak vedd fel, vidd haza! Vegyél egy új kártyát, s ha három évig nem hagyod el, vigyázol rá, meglepetésben lesz részed. Most mehetsz.
   Richi megfordult, kilépett az ajtón.
   Reggel volt. A nap épp bekukkantott az ablakon. Hétvége volt.
   Richi megreggelizett, elpakolt, majd elindult a játszótér felé.
   Ahogy ment, mendegélt, valami megcsillant az árok partján, a harmatos fűben. Odalépett, lehajolt.
   Egy mobiltelefon volt az.
   Felvette. Majd folytatta az útját a barátaihoz.
   Három napon keresztül kérdezősködött, ki hagyhatta el, de a gazdája nem került elő.
   Valami különös érzés kerítette ekkor hatalmába.
   Eltelt három év. Ekkor emlékezett vissza arra a különös álmára, melyben megálmodta azt, ahogy rátalált erre a telefonjára.
   Még tíz év múlva sem volt hajlandó megválni legkedvesebb telefonjától. Hiába is ugratták a barátai.
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.