Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 

Kép

 

Kovács Orsolyának

             

                                                    A zebra és a három kutya

 

   Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy öregember, akinek volt egy rozoga viskója és három kutyája.

   Így éltek-éldegéltek négyesben, mikor az egyik nap kopogtak az ajtón. Az öregember kinyitott az ajtót, de alig akart hinni a szemének. Egy csíkos lószerű állat állt előtte. Körbe járta, jól megnézte magának.

   - Na, a nem jóját! Mit keresel te itt az én portámon? – kérdezte magától az öreg.

   - Zebra vagyok – válaszolt a Zebra.

   Az öregember majdnem elájult attól, hogy ez az állat beszél.

   - Még hogy beszél! – kiáltott fel az öreg. – Csak hallucinálok. – nyugtatta magát. – Egyetlen egy állat sem tud a mi nyelvünkön beszélni!

   Ebben a pillanatban jött a viskó elé az öregember három kutyája.

   - Te, Bodri, valaki jött! – mondta Morzsi a másik kutya.

   - Talpas, te már sokfelé jártál, biztosan láttál ilyenhez hasonlót – vakkantotta Bodri.

   Az öreg annyira megrémült, hogy berohant a viskóba, de elvétette az ajtót, s nagy erővel nekiment az ajtófélfának, s elájult.

   - Már megint! – kiáltott fel Bodri.

   - Mindig ez történik, ha valami furcsát lát – mondta Morzsi.

   - Húzzuk be az árnyékba! – javasolta Talpas.

   S a három kutya, húzta-húzta az öregembert, de az nagyon nehéznek bizonyult. A Zebra ekkor odalépett, és ezt kérdezte:

   - Segíthetek? Nekem ez nem menni fog. Sokszor kellett nehéz dolgokat cipelnem.

   A három kutya félreállt, a zebra óvatosan a viskó árnyékába tolta az ájult öreget.

   - Van a közelben egy kút? – kérdezte a Zebra.

   Talpas, Bodri és Morzsi elvezették a viskó mögé. A Zebra húzott vizet a kútból, szájába vette a vödröt, s az öreg mellé rakta.

   - Kutyák! Én most elbújok, aztán ti meg locsoljatok vizet a gazditokra, hogy magához térjen.

   Úgy is tettek a kutyák. Az öregember lassan magához tért, körbenézett, majd a sajgó fejéhez kapott.

   - Már megint nekimentem az ajtófélfának! Na, mi van, kutyuskáim? Mindjárt jobban leszek, s hozom az ennivalótokat.

   A kutyák erre hangosabb csaholásba kezdtek. Ugrándoztak, nyalogatták a gazdi kezét. Az öreg lassan felállt, bement, hozta a megígért kutyaeledelt.

   - Egyetek! Én addig bemegyek, pihenek egy keveset, majd délután ásom fel a kertet.

   A Zebra előjött a rejtekéből, és magához hívta a kutyusokat.

   - Először is szeretnék bemutatkozni. Zebinek hívnak, s Zebra vagyok. Amióta az eszemet tudom, egy cirkuszban éltem, ott dolgoztam, inkább állandóan idomítottak.

   - Mi az, hogy idomítottak? – kérdezte Talpas.

   - Zenére kellett ügetnem, néha táncolnom, súlyos szekereket húznom, s alig kaptam takarmányt. Nem is egyszer megvertek, ostorral!

   - Kik voltak azok? Emberek? – hördült fel Morzsi.

   - Ostorral vertek? Engem még senki sem vert meg! – mondta Bodri.

   - A gazditok milyen ember? – kérdezte a Zebra.

   - Ő a legkedvesebb gazdi! – kezdte Talpas.

   - Csak nagyon szegény. Alig bírja már felszántani, inkább felásni a kertjét. Egyre nehezebben él meg, de bennünket nagyon szeret.

   - Akkor majd én segítek neki – javasolta a Zebra.

   - Hogyan? – tette fel egyszerre a három kutya a kérdést.

   - Amikor az egyik városról a másik városba húztam a cirkuszi szekeret, láttam, hogy emberek a földeken valami fémes dologgal és lóval felfordítják a talajt. Ha van ilyen szerkezete az öregembernek, akkor én is el tudom húzni, neki meg nem kell fáradoznia.

   A három kutya összenézett, majd a Zebrát a fészerhez vezették.

   - Itt van az eke! – mondták egyszerre.

   Ezzel a Zebra kihúzta az ekét a fészerből, felvette a hámot, s elindultak szántani. A Zebra húzta, a kutyák pedig irányították. Már jóval elmúlt dél, mikor végeztek. Épp visszarakták az ekét a fészerbe, mikor a viskó ajtajában megjelent az öregember. A Zebra gyorsan elbújt.

   Az öregember elindult a fészer felé, mikor a kutyák rángatni kezdték a ruháját, s a kert felé húzták. Az öreg nem akart hinni a szemének, mikor megpillantotta a felszántott földet.

   - Ki tette? – vakargatta a tarkóját. – Mennyibe fog ez nekem kerülni! – sopánkodott tovább. – Köszönöm, neked, Istenem!  A többit már magam is elvégzem.

   A három kutya ismét rángatni kezdte az öregember ruháját. Húzták-vonták a fészer felé. Ekkor a fészer mögül előlépett a Zebra, majd megszólalt:

   - Ne félj tőlem, öregember! Zebra vagyok.

   - Nem álom volt, tényleg téged láttalak, te kopogtál az ajtómon.

   - Ha megengeded, hogy itt éljek, segítek neked a ház körül.

   - Te szántottad fel a földemet? – kérdezte az öreg.

   - A három kutyád is segített – válaszolta a Zebra.

   - Ti is értitek a Zebrát? – kérdezte az öregember.

   - Minden egyes szavát – mondta egyszerre a három kutya.

   - Nem is tudom. Maradhat? – kérdezte Morzsit, Bodrit és Talpast az öreg.

   S a Zebra ott maradt az öregembernél. Azóta is együtt élnek, míg meg nem haltak.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

szentegyháza románia

(bartos beáta margit , 2010.11.14 07:03)

eza mese vices us volt és jo is.

szentegyháza

(Betty, 2010.11.14 06:49)

nagyon tetszett.

Laptulajdonos

(Tante Lisa, 2010.10.20 22:52)

Kedves KataBettina!

Örülök, hogy itt jártál!
:)
Kiki

Laptulajdonos

(Tante Lisa, 2010.10.20 22:51)

Örülök, Kittike!!

:)

katabettina@citromail.hu

(Kata, 2010.10.20 18:53)

Jajj, eeez nagyon szép:) Így tovább Kiki

Örményes(és nem Örényes)

(Kittike, 2008.05.09 15:31)

Hát Tante Lisa ez jó lett!!!

Tante Lisának

(Orsó-borsó (Orsolya-Morsolya), 2008.05.07 20:46)

Jó lett tanárnő, köszönöm szépen h ilyen szép mesét írt nekem!

Örényes

(Misi, 2008.05.04 12:59)

jó lett.