Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 

Kép

 

 

Lochness és Yeti

 

 

   Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer két szörny. Az egyik Európában, a másik pedig Ázsiában élt. Elég távol egymástól. Lochness egy nagy tóban, Yeti egy havas erdőben, egy magas hegységben.

   Nagyon magányosan éltek. A Föld istenei azzal büntették őket, hogy láthatatlanok lesznek az emberek előtt. Azért kapták ezt a nagy büntetést, mert olyan sokszor megijesztették az embereket, akik bepanaszolták őket.

   Lochness és Yeti nem értette az embereket, hisz mindig őket emlegették az emberek a gyerekeiknek, ha azok nem fogadtak szót, vagy valamilyen csínyt követtek el. Ám a Föld istenei azonban még meg sem hallgatták őket. Senki nem láthatta őket, s még a lábnyomukat sem hagyhatták hátra.

   Teltek-múltak az évek, egyre szomorúbbak lettek, egyre magányosabbak. Egyiküknek sem volt barátja.

   Egyszer Yeti hírét vette, hogy Lochness nagyon megbetegedett. Úgy döntött, hogy elhagyja a jeges erdejét, meglátogatja vízben élő barátját.

   Egy sűrű ködös reggelen indult útnak Yeti. Ment, ment és csak ment, hegynek fel, hegynek le, de még nagyon messze volt Lochness-től. Átgázolt a vizeken, átküzdötte magát a sűrű rengetegen keresztül, talpát kavicsok hasították, vésték, gyötörték, de ő csak ment és ment. Hófehér bundája nagyon meleg volt, mikor eljutott Európába, de jól jött, mikor elérte a La Manche-csatornát. Ott megpihent egy kicsit, fáradt lábait vízben áztatta, pihentette.

   Ekkor vette észre, hogy a vízben lévő tappancsait meglátták a járókelők. Ahogy ott ül, pihen, emberek haladnak el mellette, akik gyermekeikkel sétálgatnak a parton, hallja:

   - Apa! Gyere gyorsan! Van két szőrös láb a vízben!- kiáltott fel az egyik gyermek.

   Yeti gyorsan kihúzza a lábát a vízből. Az apa rápillantva a víztükörre, nem látja a megnevezett szőrös lábat.

   - Nincs itt semmi! – mondja kezét legyintve az apa.

   Yeti ismét belerakja a vízbe a lábát, a gyerek ismét látja azokat.

   - Apa, mondom, hogy itt van az a két szőrös láb! Gyere, nézd meg! – kiáltja ismét.

   - Mondom, hogy nincs ott semmi! Nem láttam semmit.

   - De apa! Gyere!

   - Louis, nem érünk rá! – szólt rá az apja. – Mennünk kell.

   Ezzel megfogta gyermekének kezét, s szinte húzni kezdte. Ahogy úgy húzza-vonja őt, visszapillantott a víztükörre, ahol két fehér szőrös lábfejet pillantott meg.

   - Gyere! Nemsokára ebédelünk!

   - Apa! – hangzott fel a távolból a gyermek hangja.

   Yeti nagyon megörült ennek a felismerésnek. Akkor mégis csak látható, nem vesztette el teljesen láthatóságát. S még az is meglehet, hogy barátja is láthatja őt.

   Ezzel átúszott a túlpartra, majd északnak vette útját. Egyenesen a barátjához.

   Késő este volt, mikor megérkezett a tó partjára. Tudta, hogy már ma nem találkozhatnak, ezért keresett egy jó meleg barlangot, s álomra hajtotta a fejét.

   Reggel azonnal körbejárta a tavat, de még mindig nem találkozott Lochness-szel. Szólítgatta, hívogatta, de nem kapott választ. Délben nagyon magasra kúszott a nap, hétágra szórta sugarait és forróságát. Nagyon melege lett, s gondolt egyet, hogy megmártózik a tó vizében. Úgy is tett. Ahogy beleugrott a tóba, egyszer csak azt érzi, hogy valami alulról visszalöki, ki egyenesen a partra. Megint beleugrik a vízbe, s az a valami megint kihajítja a vízből. A következő alkalommal jó messzire ugrott bele, szinte a közepébe. Nagyot csobbant, s jó mélyre került. Mikor felfelé úszott vett észre egy nagy fejet és egy nagy testet.

Összenéztek. Nézegették egymást, figyelték, majd egyszerre felkiáltottak!

   - Te vagy az, Yeti! – kérdezte először Lochness.

   - Igen, én vagyok! – örvendezett Yeti.

   Nagyon megörültek egymásnak. Lochness kiúszott a partra, majd ott hosszasan beszélgettek egymással.

   - Oly jó, hogy itt vagy, Yeti! Nagyon régen nem beszéltem senkivel. Örülök, hogy meglátogattál.

   - Az a hír járta, hogy megbetegedtél – mondta Yeti.

   - Nem tagadom, hogy rossz bőrben voltam, igazán rosszul esett, hogy teljesen láthatatlanná tettek a földi istenek. Már riogatni sem tudok. Azonban látlak Téged! Te is látsz engem!!!

   - Én is az út során jöttem rá arra, hogy a víz alatt látható vagyok. Csak arra kell vigyáznom, nehogy teljesen megszáradjak, mert akkor megint láthatatlan leszek.

   - Ezért jó, hogy itt van a tavam! Bármikor láthatóvá tudod tenni magad.

   A két jó barát sokáig beszélgetett, míg a nap sugarai teljesen megszárították, s ismét eltűnt. Ekkor felállt s beleugrott a vízbe.

   Így teltek-múltak a napok, míg az egyik reggel Yeti kis csomagjával ott állt a tó partján, s barátját hívogatta. Lochness már a tóban leste őt, de nem akart előbújni, nem akarta, hogy a barátja elmenjen. Yeti csak hívta, csak hívta és hívogatta barátját. Nagyon szomorú lett, mert búcsú nélkül nem akart elmenni.

   Aztán Yeti hirtelen megfordult, s elindult hazafele. Lochness-t nagyon bántotta a lelkiismerete, ezért nagy robajjal kimászott a tóból, jó lelocsolta annak vizével.

   - Itt vagyok! Csak azt hittem, hogy soha többet nem fogsz innen elmenni. Azért nem akartam előbújni.

   - De nekem ott van az otthonom. S ha akarod, megint eljövök és meglátogatlak téged.

   Ezzel Yeti elindult, s meg sem áll hazáig.

   Eltelt egy kis idő, mikor Yeti hírt kapott megint Lochness-ről. Az a hír járta, hogy elhagyta a tavat, hogy meglátogassa a hegyekben élő barátját.

   Így is lett.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Tanárnő

(Lacika, 2008.04.24 20:02)

Ez a legjobb ez nekem nagyon tetszik.