Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nevesincs kisfiú

2009.03.29

 

Tóth Károlynak

 

Nevesincs kisfiú

 

 


   Nevesincs kisfiú az egyik éjszaka arra ébredt, hogy ablaktáblájukat a viskó előtt álló magas fa gallyai csapkodták. Először azt hitte, hogy kopogtattak.

   Kikukucskált a dunyha alól. Figyelt. Szíve egyre gyorsabban vert.

   - Vágd már le, fiam, azt a gallyat! – kiáltott oda a fiú mostoha anyja. – Nem lehet aludni ebben a zajban!

   A fiú fogott egy nagy metszőollót, elindult az ajtó felé.

   Kinyitotta, megfogta az ágat, vágni kezdte. Ekkor egy gyönyörű fényt pillantott meg…

   … Sütött a nap, gyerekek játszottak a zöld réten.

   Ahogy megpillantották a fiút, odarohantak hozzá. Nevesincs hátra nézett, ám a viskó eltűnt.

   - Már megint szegény fiút játszol? – kérdezték a többiek.

   - Megint?! – tűnődött el.

   - Igen, Karesz, a múltkor is ugyanebben a rongyos ruhában voltál!

   - Karesz?! – lepődött meg újra Nevesincs.

   - Megint kezded? Ez a rendes neved, felejtsd el, hogy mindig Nevesincsnek hívasd magad!

   A gyerekek elvezették Kareszt egy kastélyhoz. Alig győzött csodálkozni.

   Mikor a bejárati ajtó elé ért, kitárult. Fekete, pingvinszerű ruhába bújt, komor arcú komornyik állt előtte.

   - Kérem, úrfi, kövessen – mondta alázatosan.

   Márványlépcsőkön, majd hosszú folyosókon mentek keresztül.

   Megérkeztek. A komornyik kinyitotta az ajtót, s egy gyönyörű birodalom tárult eléje.

   - Kérem a ruháit! – köhintett halkan a komornyik. – Majd a többi rongyos mellé rakom, mint mindig.

   Míg Karesz átöltözött, a komornyik emlékeztette a délutáni programjaira. A legjobban az tetszett, mikor a játékdélután került szóba.

   - Kikkel fogok ott játszani? – kérdezte Karesz.

   - Ugyan, már, úrfi! A környék leggazdagabb gyermekeivel!

   - Ők találtak meg ma is? – kérdezte félénken.

   A komornyik nagy kerek szemekkel nézte az úrfit.

   - Ó, már megint bemerészkedtek a parkunkba, azaz az Ön parkjába! Rongyos népség!

   - Pedig olyan kedvesek voltak…

   - Nem szabad velük találkoznia. Azt sem hiszem, hogy szülei örülnének, ha erről tudomást szereznének!

   - Miért? – ismételte meg a kérdést a komornyik. – Mert szegények! Koszos nincstelenek! – emelte fel a hangját végül.

   Délután egy, pepitauniformisba öltözött inas elvezette Kareszt a játékdélután színhelyére. A kastély legtávolabb részében találta magát.

   Mikor belépett a szobába, három, öltönyös fiút pillantott meg. Közönyösen néztek rá. Az egyik így szólt:

   - Hogy minél hamarabb tudjunk játszani, bemutatkoznánk. Itt – mutatott balra – ül Konnor, s itt meg Steven. Jómagam a jó öreg Collins barátod vagyok.

   - Játsszunk már, végre? – kérdezte Konnor.

   Steven hozta a játékdobozt. Kirakta. Egy Activity volt az.

   - Tegnap te voltál az utolsó, Charles – fordult Collins Kareszhez.

   Karesz megvonta a vállát. Collins folytatta:

   - Húzz egy lapot, s el kell mutogatnod, mi rá van írva.

   - Rendben – válaszolta Karesz, s elvette a legfelső kártyát.

   Elolvasta.

   - Ezt nem mutogatom el! – jelentette kis Karesz egy kissé feldúltan.

   - Azt nem teheted! – szólt rá Steven.

   - Mutasd! – kérte Collins, felállt és odament Kareszhez. – Ez a lehető legkönnyebb, s nézd meg pénz is jár hozzá! Igaziak!

   - Akkor sem! - mondta Karesz.

   - Olvasd már fel, Collins! – kérte meg Konnor a barátját.

   - „Rongyos fiúk üldözése”

   Ekkor Karesz kirohant a szobából, még a kastélyból is, egyenesen az erdő felé futott. Hátra sem nézett. Ágak, gallyak tépkedték ruháját. Észre sem vette, hogy egy meredek parthoz ért. Képtelen volt megállni. Beleesett a dús vizű patakba.

   Elvesztette az eszméletét.

   Arra riadt, hogy vízcseppek csöppentek rá, valaki szólongatta.

   - Mi van veled? Hallasz engem? – kérdezte Kareszt mostoha anyja.

   Karesz lassan felült, kezében szorongatott egy vastagabb ágat, majd bement a viskóba.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.