Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A beszélő ház

2008.07.19

 

 

Kép

 

Demeter Krisztiánnak

 

 

A beszélő ház

 

 

   Nem is olyan régen történt, hogy lebontottak egy házat, melynek pincéjében egy naplót találtak. Ez a napló egy öreganyóé volt, akinek nevére senki sem emlékezett.

   Mikor a munkások azt a kezükbe vették, különös érzés járta át őket. A napló magától kinyílt, s lassan lapozni kezdte magát. Minden ebédszünetben olvasták a szebbnél szebb történeteit. Szinte maguk előtt látták őket.

   Most hallgassatok figyelmesen! Az egyiket elmesélem.

   Történt egyszer, hogy réges-régen itt egy régi vályogház állt. Egy öreganyó lakott benne teljesen egyedül. Szerette a csendet, hisz az erdő szélén lakott. Sokszor járt az erdőben rőzséért.

   Épp elfogyott a tűzrevalója, mikor ismét felkerekedett, fogta a köteleit, elindult. Ment-ment, s egyszer kiáltásra lett figyelmes. Ahogy haladt egyre beljebb, egyre hangosabban hallotta. Lerakta köteleit, körbe nézett, fülelt.

Kép

   Ahogy felnézett az öreganyó a legmagasabb fára, megpillantott egy lepkeszárnyas kislányt. Szárnyait a fa ágai tartották fogságban.

   Az öreganyó visszament a kötelekért. Amikor visszaért a kislányhoz, felkiáltott hozzá:

   - Te, kislány, kapd el a kötelet, s majd tekerd jól a derekadra. Lehozlak onnan téged!

   Ezzel meglendítette azt, mint egy lasszót, de visszaesett. Már nagyon kimerült az öreganyó, mikor a kislánynak sikerült elkapnia. Jól maga köré tekerte, s az öreganyó húzott egyet rajta, magasabbra került, így kiszabadultak a szárnyai.

   Szépen lassan leeresztette a kislányt, s ekkor vette észre az öreganyó, hogy a kislány egy tündérlány.

   Fogta az öreganyó a kislányt, hazavitte, szárnyait eligazította, majd lefektette.

   Az éjszaka közepette különleges hangokra lett figyelmes az öreganyó. A tündérlány jajveszékelt, forgolódott az ágyában. Odament hozzá, érezte, hogy lázálma van. A szavai sejtelmesek voltak, alig értette. Hideg vizes ruhával letörölte az arcát. Egy kis idő múlva a tündér megnyugodott.

   Korán kelt fel a nap. Az öreganyó már a kis konyhájában tett-vett, mikor a tündérlány megjelent az ajtajában. Hallotta, hogy az öreganyó beszél magában. A tündérlány körbenézett, de nem látott senkit sem. Az anyó tovább beszélgetett:

   - Köszönöm néked, hogy vigyáztál az idegenre. Most csak azt kérem, hogy vigyázz a tüzemre, elég legyen a rőzsém, hogy el tudjam készíteni a kis tündérem reggelijét. Kérlek, hallgasd meg szavam – fejezte be az öreganyó, mert épp megpillantotta a tündérlányt.

   - Jó reggelt, anyó! – köszöntötte őt illedelmesen.

   - Szép jó reggelt, tündérlány! Hogy s mint vagyunk? – kérdezte az öreganyó. – Jól aludtál az éjjel? – tudakolta kedvesen. – Mert, hogy is mondjam, beszéltél álmodban, no meg, kedveském, fel is szökött a lázad. – Ezzel odament hozzá, finoman a homlokára tette megviselt kezét, majd kijelentette. - Elmúlt a lázad.

   - Köszönöm anyó, hogy megmentettél és vigyáztál rám az éjjel. Ha te akkor nem jössz arra… - csuklott el a tündérlány hangja. – Akkor …

   - Semmi gond, ott voltam, arra jártam, mert elfogyott a rőzsém.

   S ahogy ezt az öreganyó kimondta, elillant az utolsó láng is a rotyogó víz alatt.

   - A nem jóját! – kiáltott fel azonnal. – Pedig most kértem meg őt, hogy vigyázzon a tűzre, mert … - Ekkor hirtelen elhallgatott, kiment a fészerbe, de üres kézzel tért vissza. – Elfogyott az utolsó darab rőzsém is.

   Mire kimondta ezeket a szavakat, azt vette észre, hogy a tűz ismét ég, rohant is a tűzhelyhez, nehogy odaégjen az étel. Hálásan ránézett a tündérlányra, megköszönve néki a segítségét.

   A reggeli hamar elkészült, helyet foglaltak a tornácon, majd falatozni kezdtek.

   Ekkor a tündérlány hirtelen letette kezéből a teáscsészét, majd kérdezni kezdett:

   - Öreganyó, te kivel beszélgettél itt, kint a konyhában?

   - Ó, senkivel, csak a ház szellemével. Még a jó anyám mondta gyermekkoromban, hogy minden háznak van szelleme, s ha kedves szóval hívogatjuk, szólítgatjuk, akkor vigyázni fog ránk és a házra.

   - S te hallottad már a ház szellemét beszélni? - kérdezte a tündérlány.

   - Dehogy, de mindig is éreztem, hogy itt van velem – válaszolta az öreganyó. – Te, tündérlány, hogy kerültél fel arra a magas fára? – kérdezte.

   - Épp haza tartottam, mikor azt éreztem, nagyon elfáradtak a szárnyaim és gyalog folytattam az utamat. Ahogy megyek-mendegélek, egy medvével, egy rókával, és egy farkassal találkoztam össze az erdei úton. Somolyogtak, tudtam, hogy valamiben sántikáltak. Amint elhaladtam mellettük, hallottam, hogy követnek. Megfordultam, s a medve majdnem elkapott azokkal a nagy mancsaival. Olyan szörnyű volt! – kiáltott fel a tündérlány.

Kép

   - Aztán mi történt? – kérdezte az öreganyó.

   - Megpróbáltam elrepülni, de még mindig fáradtak voltak a szárnyaim, csak azt néztem, nehogy elkapjanak, s nem láttam ezt a nagy fát. Így esett meg, hogy felakadtam rá.

   - Ezért voltál ott fent a fán – jelentette ki az öreganyó.

   - Igen, s szeretném neked megköszönni, mert ahogy te megérkeztél az a három gonosz állat el is tűnt, szerintem megijedtek a vastag köteleidtől. Azonban még azt hallottam, hogy bántani akarnak téged. Vigyázz magadra, öreganyó! Vigyázz magadra is, te öreg ház!

   - Azt fogom tenni, sőt megvédem a ház gazdáját is – mondta valaki.

   Az öreganyó és a tündérlány egymásra nézett, nagyon meglepődtek, ki is mondhatta ezeket a szavakat. Ám nem ijedtek meg, mert olyan megnyugtató volt a hangja. Majd leültek reggelizni.

   Ahogy befejezték a reggelizést, a tündérlány segített leszedni az asztalt, majd odafordult az öreganyóhoz, átkarolta, magához szorította.

   - Most megyek, mert sok a dolgom.  Köszönöm, hogy megmentettél. Sosem fogom tudni meghálálni neked ezt. S ha szeretnéd, többször meglátogatlak, amint erre járok. Köszönöm, anyó! – mondta, majd ismét átkarolta őt.

   Sírt a lelke, de mennie kellett. Megfogta az ajtó kilincsét, amely mintha egy erős kéz lett volna, megrázta a tündérlány kacsóját, gyengéden megszorította. A tündérlány így szólt halkan hozzá:

   - Kedves ház, nagyon vigyázz az öreganyóra, s ha lehet, beszélgess vele, annyira kedves teremtés – kérlelte a házat a tündérlány.

   Ezzel hátra sem nézett, megsimogatta a ház falát, azután felröppent, tett egy kört a ház körül, és eltűnt a sűrű rengeteg mögött.

   Az öreganyó visszament a házba, könnyes szemeit törülgette, majd ezt mondta:

   - Megint egyedül maradtunk, házikó.

   - Dehogy, itt vagyunk mi egymásnak –felelte a ház.

   Azóta az öreganyó és a ház egymással beszélt, megosztották a gondolataikat, figyelmezették a másikat, ha veszély közeledett.

   Most is így történt, de ez már egy másik történet, hogyan mentette meg a házikó az öreganyó életét a medvétől, a farkastól és a rókától.

 

 

Kép

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.