Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Csoda a múzeumban

2008.07.19

 

 

Kép

 

Tóth Biankának

 

 

Csoda a múzeumban

 

A fénykép fogságában

 

 

   Egy téli vasárnap történt, hogy Katarina, Liliom és Viola édesanyja, jegyet vett a helyi múzeumba, egy fotókiállításra. Egy ismeretlen művész állította ki állatfotóit. A lányok nagyon szerettek fényképezni, Katarina ezért is szerette volna, ha együtt tekintik meg ezt a kiállítást.

   Ráadásul már rég megelőzte a hírét. Ugyanis különös történetek lengték körül a képeket. Sokan azt rebesgették, hogy a fotókon lévő állatok megelevenednek, mozognak, sőt beszélnek is.

   Együtt éreztek meg a múzeumba, de nagyon különösnek találták, hogy a bejáratnál senki mással nem találkoztak, csak a portással. Ő igen kedvesen fogadta, majd egymás után szólította meg őket.

   - Isten hozta, Katarina! S titeket is gyerekek, kis Liliom és édes Viola! Jöjjenek be, épp most üresedett meg a terem, ahová a jegyük szól. Az első emeleten jobbra.

   - Köszönjük, uram, nagyon kedves Öntől – mondta Katarina.

   Az emeletre egy kanyargós márványlépcső vezetett fel. Viola meg is számlálta a lépcsőfokokat.

   - Kétszer tizenhárom.

   - Mi a tizenhárom? – kérdezte Liliom, Viola nővére.

   - Hát a lépcső, pont kétszer tizenhárom lépcsőfok, míg elérjük az emeletet.

   A portás utasítása szerint jobbra tartottak, s egy nagy kétszárnyas ajtóhoz értek, melyen egy nagy plakát hirdette a kiállítást.

   Beléptek.

   Az ajtó magától becsukódott. Viola gyorsan megfogta édesanyja kezét. Liliom körbe nézett, de nem látott semmit.

   Sötét volt a teremben.

   Ekkor egy hang megszólalt:

   - Jöjjenek közelebb! Csak bátran!

   A lányok elindultak a fény felé, anyjuk követte őket. Ahogy a terem közepe felé mentek, úgy elevenedtek meg a fotók. Hatalmas halak úszkáltak, kenguruk ugráltak, madarak repkedtek, már-már hallani vélték csivitelő hangjukat, énekes dallamaikat.

   - Akkor kezdődjön a kiállítás! Foglaljatok helyet! – mondta a hang.

   Ekkor székek csúsztak alájuk, leültek, s elkezdődött a fotókiállítás.

   Végre megérkezett maga a művész is. Mintha a portásra hasonlított volna, ám

 nem voltak benne biztosak.

   - Az első fotó, melyet most megtekinthetnek egy afrikai szavannában készült. Csak figyeljétek meg a színeit, a fényeket, az állatokat!

   A lányok nem győztek csodálkozni a bemutatott fotókon. Minden olyan életszerűnek látszott, már-már azt hitték, megelevenedett, megmozdult a táj.

   Ekkor mutatta be a fotóművész legújabb fényképét, melyen egy ló, egy kutya és egy macska volt.

   - S az egyik legszebb és legkedvesebb fotóm! Szeretném bemutatni Villámot, a lovat, Árnyékot, a kiskutyát és Hófehért, a macskát. Gyertek csak közelebb! - szólt a három állatnak.

   A ló kiugratott, a kiskutya és a macska kiugrott a fényképből, egyenesen a terem közepére.

   A lányok először igen meglepődtek, de a művész megnyugtatta őket.

   - Csak semmi pánik! Pattanjatok fel a ló hátára, máris egy csodálatos utazásban lesz részetek.

   Viola és Liliom egyből szót fogadtak, elhelyezkedtek a ló nyergében, s Villám ütemes vágtába kezdett. Visszaugratott a fotóba, azután vitte őket tova-messze. Mentek hegynek fel, hegynek le, vékony pallón, vízesések közelében, sűrű sötét erdőben megpihentek, erdei szamócát, áfonyát eszegettek, Villám pedig legelészett a vastag, zamatos fűben.

   Árnyék, nevéhez híven, ha kellett, a nap ellen hűs árnyákot vetett a lányokra, Hófehér, a macska világosságot hozott a sötét rengetegben. A vízesésnél daloltak a vízcseppek, a szél a fák ágait hárfaként pengette.

   Eljött az este. Viola és Liliom kérdőn tekintettek újdonsült barátaikra, akik értették és tudták, mit szeretnének a lányok.

   Hazamenni, visszamenni.

   Villám, Árnyék és Hófehér zavartan nézett a másikra. A lányok szinte hallották egymásnak feltett kérdéseiket.

   „Hát nem mondta meg nekik senki?” – kérdezte a ló.

   „Szerintem a művész úr megint elfelejtette elmondani a legfontosabbat, hogy aki belép a fényképekbe, az soha többé nem mehet vissza a valós életbe.” – vakkantott a kutya.

   „Most mi lesz?” – kérdezte Hófehér, a macska.

   A két lány rémülten hallgatta végig az állatok beszédét, majd odafutottak a fénykép bejáratához, és mint egy üvegablakon visszanéztek a terembe, ahol sok-sok ember sétált a fotók mellett. Keresték édesanyjukat.

   Megtalálták.

   Még mindig ott ült a fénykép előtt.

   Ekkor Viola és Liliom elkezdett integetni, de anyjuk csak mosolygott. Vissza akartak menni, de a kép le volt zárva, nem tudtak keresztül lépni rajta, mint amikor a ló hátán megérkeztek ebbe a világba.

   „Ők is itt ragadtak!” – gondolta hangosan Villám.

   A két lány lassan hátrafordult, könnyes szemmel nézett a lóra, a kutyára és a macskára.

   Hogy hogyan éltek ebben a világban és hogy szabadultak meg, az már egy másik történet.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.