Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A kocsma igazmondó Mátyása

2008.04.16

  

Kép

 

   Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi falu, ahol egy nagy nádtetős vályogházban működött egy kocsma, mely minden este megtelt vendégekkel, hisz híres volt jó főztjéről. Azonban nagyobb érdeklődés övezte az egyik vendéget, akit Igazmondó Mátyásnak neveztek el. Igazából nem is kellett őt ezzel a névvel felruházni, hisz neve is igen hasonlatos volt, ugyanis Igaz Mátyásnak hívták.

   Csodájára jártak, a kocsma tulajdonosának meg csak úgy dagadt a pénztárcája, a vagyona. Egyszer azonban soha többé nem jött el Igaz Mátyás, de a vendégek azóta is visszavárják őt, hallgatni igaz történeteit, igazmondó tanácsaival.

   Történt egyszer egy sötét esős őszi este, hogy a teli kocsmába egy kopottas ruhájú férfi lépett be. Az ajtóban megrázta magát, lerázta az esőcseppeket, körbenézett, s elindult a pult felé. Helyet akart foglalni, mikor a kocsmáros rongyával rácsap a pultra, s erélyesen rászól az idegenre:

   - Csak ott hátul van üres hely, ezek itt foglaltak!

   Az idegen szemével végigmérte az üresen álló székeket, a kocsmáros szemébe nézett, aki teljesen beleborzongott abba. Mintha a lelke mélyéig hatolt volna a tekintete, látszott is zavarodottsága.

   - Kérek egy korsó sört – mondta nyugodtan az idegen, majd helyet foglalt az egyik sarokban, hátul a nagy cserépkályha mellett.

   Lassan haladt az idő, az emberek is kedvetlenül ültek, nem is beszélgettek egymással. Amolyan igazi őszi este volt. Ekkor kinyílt az ajtó. Egy vidám, széles mosolyú, láthatóan nagyon gazdag férfi lépett be, üdvözölve mindenkit.

   - Isten hozott, László bátyám! – kiáltott fel örömében a kocsmáros. – Rég nem jártál nálam, nálunk!

   - Ne is mondd, Károly, teljesen kizsigerelt a legutóbbi munkám. Ám elmondhatom, nem dicsekvés, a végére jártam. Megvan, megszereztem!

   - Nem mondod! – szólt oda az egyik vendég. – Gratulálok! – s ezzel kezet fogott, jól megrázta, másik kezével vállon veregette a gazdag férfit.

   - Nem tagadom, nagyon nehéz volt, de megérte – folytatta László.

   Többen csodálkozva összenéztek, értetlenül tekintettek a kocsmárosra.

   - Hát, ti nem tudjátok? Sikerült a szomszédos tanyát megkaparintania …

   - Jaj, de Károlyom?! Mi az, hogy megkaparintani? – kérdezte kissé felháborodva a gazdag férfi, majd szemével intett, hogy folytassa munkája gyümölcsének mesélését.

   - Tehát, a mi Lászlónk megszerezte a szomszédos tanyát, melynek a környéken volt a legjobb aranykoronája, arról nem is beszélve, hogy a tulajdonosnak számtalan állata is volt. Hogy is történt, László bátyám? – fordult oda a kocsmáros.

   - Semmiség az egész, csak kölcsönért folyamodott hozzám egy nap a tanya tulajdonosa, s én örömmel, mondom, örömmel adtam neki, aki először vonakodott elfogadni, hisz oly magasra emeltem a kamatot, ám egy kis idő múlva mégis elfogadta. S ahogy ez a mesében is lenni szokott, még több baj tört szegény fejére, s alig tudott kilábalni gondjaiból. Nem húzom,  tehát, eljött az utolsó részlet fizetésének az ideje, de hiába vártam, az csak nem akart megérkezni. Tudjátok nagyon türelmes vagyok, de három nap után már én is kezdtem ideges lenni. S felhasználta, kölcsönkértem egy kis erőt, máris enyém lesz az egész, már hivatalosan is az. Itt vannak a papírok a kocsimban, csak alá kell írni. Kaphatok már valamit, kocsmáros?

   A kocsmáros rongyával letisztogatta a már amúgy is fényes pultot, hellyel kínálta a vendégét, vitte is gyorsan a kedvenc italát.

   - Ma a vendégem vagy, László bátyám – mondta alázatos hangon a kocsmáros.

   S a gazdag férfi lassan kortyolgatni kezdte italát. Ekkor a hátsó sarokban ülő, kopottas kabátú jövevény felállt, fogta poharát, visszavitte azt. Majd fennhangon megszólalt: 

   - Csakhogy a tanya tulajdonosa betegsége miatt nem tudta kifizetni az utolsó részletet, s a verőlegényei még azt is elvették, földönfutóvá tették őt.

   - Tűnj innen el, te rongyos! – kiáltott fel a kocsmáros.

   - Csak kérdezze meg a barátjától! Ha nem igaz, elmegyek, ha az, itt maradok.

   - Mit akarsz te tőlem? Mit mondjak el? – kérdezte zavartan a gazdag férfi.

   - Hogy földönfutóvá tette azt a szerencsétlent! Pedig minden egyes részletét rendben odaadta, befizette, de maga alig várta, hogy legalább egy napot, de késsen az.

   - Mondtam, hogy türelmes embernek tartom magam….

   - Egy napról lett volna szó! Csak egyetlen egy napról!

   - Mindegy, most már az enyém.

   - Igen, mert kiverte belőle, azaz kiverette.

   A gazdag férfikörbe nézett, azt figyelve, mennyire szavahihetőnek tűnik, mármint a szegény ember.

   - Csak nem hisztek ennek a jött-mentnek? – tette fel remegő hangon a kérdést.

   - Mondd a szemembe – kérte meg a gazdag férfit.

   Ezzel levette fejéről a kapucnit, mindenki elborzadt. A szegény ember bal szemére vak volt. Látszottak még a friss hegek, nem rég történt balesetet bizonyítékaként.

   A gazdag ember torkára szaladt utolsó kortya, köhögött, prüszkölt, kezét segítségért nyújtotta, de senki sem mozdult.

   - Mondd a szemembe, amelyet kiverettél, s akkor elhiszem a történeted.

   A gazdag férfi felállt, kirohant az ajtón, szemében mély rettegés volt látható. A szegény ember is megfordult, az ajtó felé vette az irányt, mikor a kocsmáros megszólalt:

   - Tényleg verőlegényeket küldött ellenen?

   A szegény ismét levette fejéről a kapucnit, de nem válaszolt. A kocsmában álló-ülő vendégek szomorú pillantásokat vetettek rá, egyesek, akik kezet ráztak a gazdag férfival, tenyerüket dörzsölgették a ruhájukon.

   Mikor a szegény ember megfogta a kilincset, a kocsmáros vállára tette a kezét, majd ezt mondta:

   - Felajánlom a pultos helyet, legyen a tied!

   - Miért tennéd? Mondtad már, hogy foglalt!

   - Van egy javaslatom. Ismertem apádat, gyönyörűen tudott mesélni, sokat hallgattam őt én is gyerekkoromban. Ha esténként eljössz, és mesélsz, kapsz tőlem vacsorát, s hozzá italt is eleget.

   - Rendben, de én csak az életről tudok mesélni.

   - Tedd azt! – mondta erre a kocsmáros. – A te neved Igaz Mátyás?

   - Az – válaszolta egykedvűen.

   Ettől kezdve minden áldott este. Igaz Mátyás igaz történeteit hallgatták a vendégek. Az egyik szomorú, a másik még szomorúbb történet volt, a rossz emberek viselt dolgait mesélte el. Alig akadt benne vidám történet.

   Azonban senkit sem nevezett nevén, ám oly szépen írta le jellemüket, hogy kimondatlanul is ráismertek, vagy magukra ismertek. Voltak, akik szerették, voltak, akik gyűlölték szókimondó szavaiért, történetei miatt.

   Egy nap azonban üresen maradt a pultnál az Igazmondó Mátyás széke, pedig már várta őt itala. Sokáig várták, abban reménykedve, hátha csak késik, de nem jött. Éjfél után maga a kocsmáros kérte meg vendégeit, hogy térjenek haza. Azonban a pultra helyezett italt nem tette el, ott hagyta, titokban még a kocsma ajtaját sem zárta be kulccsal. Reménykedett, nagyon.

   Másnap reggel, nyitáskor, semmi sem változott, a teli pohár ital ott várakozott, várta hogy elfogyasszák, a szék is üres volt.

   Teltek-múltak a napok, Igazmondó Mátyásnak se híre, se hamva.

   Az egyik hűvös estén, mikor már havas eső szitált kint, egy fiatal fiú rohant be a kocsmába. Szemében a bánat rémülettel keveredett.

   - Jöjjenek! Megtaláltam! Segítsenek! – kiáltozta minduntalan.

   - Kit találtál meg? – kérdezték szinte egyszerre a kocsma vendégei.

   - Igazmondó Mátyást. Egy kocsiban, egy terepjáróban. Szerintem, meghalt.

   Az emberek hátra hagyták italaikat, mentek a fiú után. Tényleg, egy kiégett kocsiban két holttestet pillantottak meg. Mindenki tudta, a gazdag emberé, s mellette ott volt egy másik. Félig elégett ruháját felismerték, tudták, ő az. Igazmondó Mátyás volt az. A kocsi körül szétszóródott papírok, aláírás nélkül. Felszedegették. Elrakták.

   Azóta minden este a kocsmáros kirakja Igazmondó Mátyás italát a pultra, helyét leporolja. Így lett vége egy igazmondó ember életének.

   Egy nap fiatal idegen tért be a kocsmába. Egyenesen a pulthoz ment, fogta az oda helyezett italt, leült, és mesélni kezdett. Mesélt az életről, az emberekről. Senki sem kérdezte, tudták, Igazmondó Mátyás legidősebb fia volt az.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

ismeretlen-ismerős

(xxx, 2008.04.27 17:14)

végig olvasom meséid
majd a végén megírom, mit is gondolok xxx