Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Az igazgyöngyök

2008.05.06

Kép

Az igazgyöngyök

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Kék-tenger, mely számtalan sziget partját mosta lágyan.

Egy ilyen szigeten éltem én is. Minden napomat még jobban bearanyozta az, hogy életem legnagyobb szerelmével élhettem együtt.

Egy kis faházban éltünk, tetejét évente átraktuk újabb pálmalevelekkel. Igen távol laktunk régi életünktől, a zajos nagyvárostól, a zakatoló, dühöngő tömegtől.

Párom, Hau itt érezte jól magát, ő ide tartozott. Halászként dolgozott, én lassan, de megszoktam, elsajátítottam ezt az életet, melyben ő felnőtt.

Nem voltunk házasok, de tudtuk, hogy szerelmünk mindörökre összeköt bennünket. Napról napra egyre jobban teljesedett ki a szerelmünk.

Egy hosszú halászat után, épp lila színeivel távozott a nap, mikor Hau megjelent az ajtóban, rám mosolygott, benyúlt az inge alá, kivette a kis erszényét, majd a tenyerébe borította annak tartalmát. Összezárta azt, elindult felém. Mikor elég közel került hozzám, megfogta a kezemet, széttárta ujjaimat, majd a tenyerem közepére helyezett két igazgyöngyöt. Azután lassan visszazárta azokat, kezemet a szívére tette, majd mondta:

- Ma találtam, s alig hittem a szememnek. Egy kagylóban találtam, két gyöngy volt benne. Kérlek vigyázz rá, el ne hagyd, mert ezek a gyöngyök jelképezik életünket, szerelmünket. Ha elvesztenéd, akkor engem is elveszítesz mindkörökre – mondta sóhajtva. – Rád bízom.

- Azt teszem, úgy legyen, vigyázok rá, ígérem – mondtam Haunak, miközben mélyen a szemébe tekintettem.

Majd felvett az ölébe, bevitt a hálószobába, hol az érzelmeinek gyönyörével, kezeink érdes-gyengéd érintésével, játékával ajándékoztuk meg egymást.

Teltek-múltak a napok, mikor az egyik, viharos reggelen Hau különösen izgatott volt. Mielőtt kiment a tengerre, magához húzott, kezét rátette a kis erszényre, mely a nyakamban lógott, még jobban magához húzott, szorosan átkarolt, majd megcsókolt. Azután hirtelen megfordult, s elindult a csónakjához.

A tenger már háborgott, hatalmas szürke fellegek tornyosultak a távolban. Féltem, féltettem. Egész nap nem tudtam eljönni a partról, mindig a habokat figyeltem, mikor jön vissza, mikor tűnik fel csónakja.

A nap már, melyet szinte egész nap eltakartak a fellegek – lenyugodni tért, de a csónakot még mindig nem láttam. Le- s feljárkáltam a parton, kezembe fogtam a gyöngyöket, halkan imát mormoltam, többször is kérve a jó Istent, hogy segítse visszatérni hozzám Haut.

Mikor befejeztem imáimat, a távolban megpillantottam Hau csónakját. Ringatózott a tengeren, a habok ide-oda dobálták. Hau a csónak végében ült. Láttam, hogy nincs jól, de túl messze volt még ahhoz, megtudja, mi lehetett a baj.

Integettem neki a partról, azonban vissza sem integetett, mintha nem is látna. Ekkor vettem észre, hogy a tenger a sziklás part felé sodorja Haut és csónakját. Egyre jobban integetni kezdtem, s már-már kiáltottam felé, mikor egy nagyobb hullám az egyik kisebb sziklához csapta a csónakot.

Rohantam, belevetettem magam a vízbe, úsztam, csakhogy mihamarabb elérjem Haut. Mikor odaértem, láttam, hogy az egyik hajódarabba kapaszkodik, de rám sem tekintett, mikor megérintettem. Tenyere sebes volt, damil okozta, fejéből lassan vér szivárgott. Megfogtam a roncsot, s lassan toltam magam előtt a vízben, amit még mindig erősen átkarolt Hau. Majdnem elértük a tenger sekélyes részét, mikor Hau hirtelen elengedte a roncsot, s elmerült a tengerben. Lemerültem, megragadtam ingét, húztam felfelé, hogy minél hamarabb oxigénhez jusson. Így úsztunk a part felé.

A parton már több helyi lakos figyelt bennünket, segítettek elvinni Haut a házunkba. Ott lefektette, elláttam sebeit, a tenyerén és a fején. Azonban nem tért magához. Estére felszökött a láza, félre beszélt, nyugtalan volt, vergődött az ágyban. Csak akkor nyugodott meg, mikor vizes ronggyal letöröltem arcát, megfogtam kezét, megsimogattam homlokát.

Így telt el majdnem három nap, mikor az egyik reggelen fejét felém fordította, lassan feltekintett, s megpróbált mosolyogni. Tudtam, éreztem, hogy minden rendbe fog jönni. Visszagondoltam imámra, majd a kis erszényem után nyúltam, de nem találtam. Ekkor vettem észre, hogy a két igazgyöngy eltűnt, és rögtön eszembe jutott fogadalmam, mit Haunak tettem.

Mély bánat ülte meg szívem, hogy fogom én ezt elmondani Haunak. Lassan felálltam, hogy megkeressem szíve ajándékát, de hirtelen megfogta a kezem. Éreztem benne az erőt, mely mindig magával ragadott, magához vont, magam mellett tudhattam.

Némán néztük egymást, szavak nélkül is értettük a másik gondolatát. Mélyen a szemembe nézett, vitte tekintetét lefele, végig a nyakamon, majd megállt, mintha kéz nélkül bontogatná blúzom gombjait.

- Megmentettek a gyöngyök – mondta, s kezét nyújtotta felém. A gyöngyökért.

Rátette kezét a nyakamra, majd ijedten a szemembe nézett.

- Hol vannak? Hova tűntek a gyöngyök? – kérdezte. Szemében nagy bánatot láttam, elkeseredettséget. Mint, amikor az ember feladja a reményt.

Válaszolni nem volt erőm, csak ültem ott mellette, könnyeimet némán nyeltem. Hau becsukta a szemét, elaludt.

Eltelt ismét három nap, mikor Hau úgy döntött, hogy ismét visszamegy halász. Kértem, hogy még nem, de ő hajthatatlan volt. Mielőtt elment, hirtelen megállt az ajtóban, hátra sem fordulva mondta:

- Holnap reggel, kérlek, menj el!

Ezzel elindult.

Lassan peregtek a percek, az órák. Csomagoltam. Azonban semmim sem volt Haun kívül. Csak ültem és vártam, hogy újra hazajöjjön.

Késő este volt, mikor megérkezett. Nem szólt, nem evett, némán lefeküdt aludni.

Az éjjel még lassabban telt, mint a nappal. Mikor megvirradt, elkészítettem reggelijét, majd odaálltam elé, de ő rám sem tekintett. Éreztem, végleg elveszítettem a szívét. Ekkor megfordultam, s elindultam. Némán búcsúztam a kedves partomtól, a szép lakunktól, a szeretett férfitól, a tengertől.

Igen a tengertől! Épp ahogy a tengerre tekintettem, eszembe jutott, hogy hol veszthettem el a gyöngyöket. Eldobtam a kezemből a kis csomagomat, lehajítottam a cipőmet, egyenesen belefutottam a habokba. Ismét szomorú, viharos nap volt.

Csak egy hangot hallottam a távolból, aki egy hosszú nemet kiáltott. Nem törődtem vele, csak az, hogy megleljem az igazgyöngyöket.

Úsztam és úsztam, a tenger egyre jobban tajtékzott. A roncsoknál többször lemerültem, egyre mélyebbre és mélyebbre, de nem találtam rá a gyöngyökre. Az egyik merülésnél éreztem, hogy nem lesz elég a levegőm, már majdnem elértem a felszínt, mikor egy pillanatra megláttam a nap áttetsző sugarát, feladtam minden reményemet. Éreztem, hogy süllyedek, merülök, de oly békés volt minden, csendes körülöttem, hogy átadtam magam az elmúlásnak. Majdnem elértem a tenger fenekét, mikor egy kéz megragadott, s erőnek erejével vitt, vonszolt, de már nem éreztem semmit. Elsötétült a világ.

Lázálmok gyötörtek, azt láttam, hogy ismét a kunyhónkban vagyok. Sok idő telt el, míg magamhoz tértem. Most én feküdtem lázasan ott, ahol nemrég Hau. Ő meg mellettem ült egy széken, álmában is a kezemet fogta.

Mikor észre vette, hogy magamhoz tértem, felállt mellém ült, kezét a mellkasára tette, levette kis erszényét, s egy nyakláncot vett elő melyre két igazgyöngy volt felfűzve.

- Megtaláltam, akkor veszítetted el, mikor engem megmentettél – mondta, szeme könnyekben úszott. – S majdnem meghaltál miattuk, miattam, hogy gondolhattam azt, hogy nem vigyáztál rájuk igazán?

Szólni szerettem volna, de ujját ajkaimra tette, folytatta:

- Sosem bocsátottam volna meg magamnak, ha emiatt a halált választottad volna! Miért tetted? – kérdezte.

- Nem akartam meghalni – válaszoltam.

- Akkor? Miért vetetted magad a tenger habjai közé?

- Eszembe jutott, hol hagyhattam el őket – válaszoltam.

- Tudod, mennyire szeretlek, sosem hagylak el téged.

Ezzel átkarolt, szorított, mintha sose tudna elengedni.

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

pharmacy online canada 333 mg

(Shanenit, 2019.04.26 10:57)

Howdy! my canadian pharmacy online great web page.

best ico

(Rubensoync, 2019.04.26 04:51)

Motorcycle drivers are one of the the majority of typical occurrences all over the globe. Since bikers prefer speed they tend to fit in the trap of misfortune generally. Ft. Worth motorcycle accident attorney can help resolve your issue of compensation with the insurance companies that you might want get back your claim. Any time you are hit by misfortunes the only thing that surrounds you is misery in such times you truly the support of family and friends. You wouldn't want being taking rounds of courts and law firms during this hardship thus appointing a well known Ft. Worth motorcycle accident attorney to fight your case must have been a good idea. He would help you proclaim the money that you need to deposited with insurance companies for such a time.

Before help to make your final selection for the car, in order to your insurance agent. Specific kinds of vehicles can cause your insurance to mechanism significantly. This increase in monthly insurance premiums might leave less inside your budget to pay for the car of your dreams. With a clear understanding of your total cost to own the car, you may well an educated decision.

In 2002, we needed to try extra. Our fertility specialist suggested intrauterine insemination (IUI). In this procedure, sperm is injected directly in the uterus through a thin, flexible catheter. We underwent three IUI types of treatments. None were successful. Our doctor suggested in vitro fertilizing. I was a little afraid. I thought about the cost, the discomfort involved, and also the risk today not trying. Scott was all for one! In the end, he (with a little help from my mom) convinced me that we should do this kind of.

Overall, the median stock to gold ratio businesses 106 years is seven.4. In other words, throughout the 20th century, on average 5.4 ounces of gold would acquire one unit among the DJIA.

There a wide range of places discover much a lot more about the technical aspects of blogs and blogging. Perform your own search on google (or your favorite search engine) to get the latest information and facts.

Another word on note taking, make daily notes from final results of your injuries. Practical, then focus suffer discomfort, anxiety, sleep disorders, as well as other problems which aren't as visible or serious, but that you desire to demand additional salary.

Whilst feeding cichlid fish, keep from heart that you'll want to proceed slowly and avoid feeding also much food, particularly for that initial few. It truly is a whole lot more appropriate to feature tiny quantities of food to the aquarium frequently,in small amounts, than adding an enormous amount readily available. It's genuinely essential to understand about the proper kind of foods to feed the cichlids. Usually, you're allowed utilize either foods including, blood worms, brine shrimp and some flakes. So many individuals also choose a combination of frozen foods and live foods to go over their supplimentary needs.

It's the promises we keep, are already are still enjoying the family, in the area so interesting. Once our time comes, safeguarding go as well as change the idea. Even procrastination is really a major sore point for families. Putting off the proper planning could result in the wherewithal to qualify for the purpose you need for your family; what they deserve. Time could be your worst enemy in this example. It increased to you, but waiting may keep you from making that promise to loved ones. Make and hold that promise now.

http://taiyi.one/viewtopic.php?pid=721485#p721485
http://forums.aquabluerp.x10host.com/showthread.php?tid=76733&pid=106694#pid106694
https://www.ex-ttcommunity.com/forum/viewtopic.php?f=2&t=132893&p=146813#p146813
http://x-note.freehostia.com/wow/viewtopic.php?f=12&t=42852&p=50068#p50068
http://kestrelgames.com/forum/viewtopic.php?f=3&t=659526&p=706560#p706560

Hello! I stand in want espy new friends

(Aileenmeavy, 2019.04.26 03:46)

Best 3gp xxx site for you.
Whore online mobile porno with Best girls

hot shemale powered by phpbb hot sex on the train hot women having wild sex allure escorts key west fl sarah between communication dont navigating nonverbal say sex watch the virgin suicdes online free reasons not to be a vagina i want to buy a vibrator short skirt and no panties how to strip paint heat gun
http://panoshcatering.com/sitemap1.xml
http://penyembuhan-vertigo.com
http://snm18.com
http://silhouetteuniversal.info/sitemap1.xml
http://thelastofhismind.com/sitemap1.xml
http://formesetjeux.com/sitemap.xml
http://kriskostovdaily.com/sitemap1.xml
http://panga25.com
http://penyembuhan-vertigo.com/sitemap.xml

Watch Naked Nubile Teens on a Boat on the Open Seas online on YouPorn is the largest Amateur porn video site with the hottest selection of free high quality small tits movies. Enjoy our HD porno videos on any device of your choosing! Large PornTubeВ® is a free porn site featuring a lot of Police woman porn videos. New videos added every day! Jul 20 В В· Erin Andrews Nude Video Peddled for Profit It looks like a high-end hotel but Erins people claim they have no idea where or when it was shot. Dana White Says Anderson . Watch Tanya Tate Sex Tour Of Ireland porn videos for free here on Discover the growing collection of high quality Most Relevant XXX movies and clips. No other sex tube is more popular and features more Tanya Tate Sex Tour Of Ireland scenes than ! Browse through our impressive selection of porn videos in HD quality on any device you own. huge hard dick atlanta free. Chocolate slave blowing big white boner in bedroom. 7 min Zurix96dx - k Views - p. Listen to The Sound. 29 sec Tyty13 - 1M Views - p. huge dick. 26 sec Safil-safil - M Views - . Tons of free Nurses Having Sex With Patients porn videos and XXX movies are waiting for you on Redtube. Find the best Nurses Having Sex With Patients videos right here and discover why our sex tube is visited by millions of porn lovers daily. Nothing but the highest quality Nurses Having Sex With Patients porn on Redtube! Girl putting a finger in your ass while blowing you: hot? (ladies feel free to chime in) submitted 7 years ago by <deleted>He also doesnt want a finger up his ass. Im pretty into the idea of the finger in his ass. Meh about the whole marriage thing. Ive heard that it can make a blowjob that much more intense for guys although.
free chasin girls vids movies sexual care fot myocardial infarction hottest pussy on the web is my bokyfrieng gay quiz smells like teen spirit lyrics beowulf angelina jolie nude scene led ribbon flex strips connectors asian discrimination in the workplace black men white wife asses real girlfriends hot nude pics biggest dildo in ass ever table talk pie pan vintage mild mental retardation adults personality traits i fucked my pregnant patient

Ecombrora nsvsv

(Ecombrora, 2019.04.26 03:45)

feu casino game

provarf

(Orbife, 2019.04.26 03:17)

http://www.aboutcancerservice.com/
aboutcancerservice.com

BIank

(traurce, 2019.04.26 02:04)

http://www.loire-net.com/
www.loire-net.com

hacf.tatef.se

(hacf.tatef.se, 2019.04.26 00:23)

Hurrah! At last I got a web site from where I be capable of actually take valuable information concerning my study and knowledge.
hacf.tatef.se

Horav55

(Unure13, 2019.04.25 20:46)

http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/xalatan-2-5mg-comprar-sin-receta-con-seguridad-xalatan-precio-mas https://whanswerz.com/11847/sessograh-25mg-puedo-comprar-en-farmacia-online http://newyorkundergroundradio.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-ledipasvir-y-sofosbuvir http://brooklynne.net/profiles/blogs/comprar-generico-lithium-sin-receta-barato-guatemala http://foodtube.net/profiles/blogs/danazol-comprar-en-una-farmacia-en-linea-recomendada-dominicana http://sallieanncooks.ning.com/profiles/blogs/telmisartan-generika-online-kaufen-ohne-rezept-in-der-schweiz http://recampus.ning.com/profiles/blogs/comprar-generico-mebendazol-al-mejor-precio-ecuador-vermox-como http://fotoathena.ning.com/profiles/blogs/buy-paracetamol-500-mg-cheap-how-can-i-buy-panadol-without-rx http://www.themindbook.org/nmp/blogs/post/4237 http://luvisart.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-ikolis-pago-mastercard http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/diltiazem-comprar-en-una-farmacia-en-linea-con-entrega-r-pida-usa http://europe-ecologie-aube.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-alpovic-divalproex-entrega-r-pida http://millionairex3.ning.com/profiles/blogs/donde-a-la-orden-furazolidone-fiable-precio-de-la-furazolidone-en http://wu-world.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-zyvox-600mg-sin-receta http://tnfdjs.ning.com/profiles/blogs/acheter-du-nateglinide-60mg-starlix-moins-cher-en-belgique http://tnfdjs.ning.com/profiles/blogs/loratadina-claritin-10-mg-onde-comprar-gen-rico-menor-pre-o-no http://showmeanswer.com/index.php?qa=50337&qa_1=commander-simpiox-ivermectin-ivermectin-ivermectin-vente http://tnfdjs.ning.com/profiles/blogs/alfacalcidol-donde-comprar-en-internet-argentina http://brooklynne.net/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-supreme-sin-receta-buen http://millionairex3.ning.com/profiles/blogs/wie-kaufe-ich-generika-verapamil-arpamyl-120-mg-guten-preis http://bigtombolo.ning.com/profiles/blogs/commander-du-hydrochlorothiazide-25mg-en-ligne-moins-cher-2019 http://luvisart.ning.com/profiles/blogs/farmacia-en-linea-donde-comprar-amlodipine-de-calidad http://mcspartners.ning.com/profiles/blogs/prazosine-pas-cher-achat-en-ligne-vente-prazosine-france http://bigtombolo.ning.com/profiles/blogs/domperidona-10-mg-comprar-en-una-farmacia-en-linea-r-pido-espa-a http://lorealprofessionnelbest.ning.com/profiles/blogs/site-fiable-achat-flutamide-250-mg-commander-du-flutamide http://writeskills.ning.com/profiles/blogs/ip-max-sildenafil-citrate-en-ligne-bas-prix-achat-o-acheter

Всем привет. Возможно кому то пригодится

(Raymondclach, 2019.04.25 17:38)

Всем привет. Возможно кому то пригодится.

как зарабатывать в интернете с вложениями

Ecombrora damhx

(Ecombrora, 2019.04.25 14:06)

svo online casino

Wroxy

(Excids, 2019.04.25 11:33)

www.canadianessence.com
canadianessence.com

online pharmacy technician training 61 mg

(Shanenit, 2019.04.25 11:29)

Hi there! vipps online pharmacy beneficial web page.

Urgeway

(Irritle, 2019.04.25 05:35)

http://upcomingworldnews.com/
upcomingworldnews.com

smanoke

(Ovamymn, 2019.04.25 04:04)

novator.com
www.novator.com

Ecombrora bxtdf

(Ecombrora, 2019.04.25 02:39)

cjd casino online

forex codebase

(Lot, 2019.04.25 02:30)

http://montblancpensonline.biz/
http://voteandrew2018.com/
forex 7b stratejisi
forex news agenda
http://tellysavalaslive.com/1646-harga-forex-obat-kuat-lelaki.php
http://atlantis-esports.com/7759-ict-trading-indicators.php
part time job from home computer
http://destinationmanang.com/3907-online-jobs-work-from-home-without-any-investment-for-students-in-india.php
http://sheetmusicnotes.biz/2977-fisco-e-opzioni-binarie.php
healthy snacks work from home
http://tellysavalaslive.com/1533-best-work-from-home-laptops.php
hdfc forex card problem
robot forex gratis terbaik
bookkeeping jobs from home philippines
http://lincolnairfest.com/best-trading-strategies-for-intraday.php
http://insiderock.net/6840-types-of-forex-trading-methods.php
http://eq2-daily.com/4593-free-binary-options-account.php
options trading put spread
forex 2500 anfi
http://chateau-latourdaigues.com/3036-kisah-sukses-dengan-binary-option.php
http://dedhambluebunny.com/
http://franklinskiarea.com/zaheer-anwari-forex.php
work from home paper work
http://cinematecadominicana.com/6711-forex-chatroom-banter.php
http://atlantis-esports.com/7786-easy-jobs-from-home-uk.php
que es rsi en forex
http://montblancpensonline.biz/
http://dedhambluebunny.com/1703-calforex-chinook-centre-calgary.php
black swan forex signals
http://aimovie.me/
work from home for highschool students
http://dos-eisenberg.de/ksa-forex-rates.php
is bitcoin cash a good investment 2019

rastco.sapne.se

(rastco.sapne.se, 2019.04.24 22:30)

Yes! Finally someone writes about
Definitely believe that that you said. Your favorite justification seemed to be at the web the simplest factor to take note of. I say to you, I definitely get annoyed while other folks think about issues that they plainly do not recognise about. You controlled to hit the nail upon the highest and also outlined out the entire thing without having side effect , people can take a signal. Will probably be again to get more. Thank you
rastco.sapne.se

Ecombrora kgmmf

(Ecombrora, 2019.04.24 21:41)

eep online casino

online pharmacy cialis 215 mg

(Shanenit, 2019.04.24 20:20)

Hello there! pharmacy technician school online good site.

Dooxy

(KexSeera, 2019.04.24 16:30)

http://myfintale.com/
myfintale.com

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40

Következő »