Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mátyás király legfőbb fegyverkovácsa

2010.09.14
 
 
Mátyás király legfőbb fegyverkovácsa
 
 
 


   Réges-régen történt, mikor még élt Mátyás király. Akkor még nem úgy hívták, hogy az igazságos, hanem a szigorú. Azonban mindenki tudta, hogy az ország királya gyakran járta álruhában a birodalmát. Most is így tett. Elindult Kelet felé, az Alföldre. Ahogy megérkezett a Tiszához, fogadott egy nagy csónakot, melyet a víz lassan sodorni kezdte délre. Egy kanyarulatnál megkérte a csónakost, hogy kössenek ki, épp látott egy falut a parttól nem messze.
   Kikötöttek. A csónakos a parton maradt. Mátyás király, az utas, úgy döntött, hogy éjszakára bekérezkedik valamelyik házba.
   A part mentén sok-sok nádtetős ház állott, takaros kis porták, hangoskodó házőrzőkkel. Nem is kellett sem kiabálnia, sem pedig kopognia, a házigazdák már kint is termettek a hangos ugatásra.
   - Mi járatban vagy te errefelé? – kérdezték.
   Mátyás király, mint egy vándor mutatkozott be, de szállást sehol sem adtak neki. Már majdnem elérte a legutolsó házat, ahonnan egy fehérnép jött ki, gyertyát tartva a kezében. Mellette szaladgált két kisebb forma gyermek. A nagyobbik ért oda a kapuhoz legelőször.
   - Kit tetszik keresni? – kérdezte gyermeki hangon.
   - A ház urát, drága gyermekem – hangzott a válasz.
   - A ház ura, azaz édesapám nincs itthon…
   - Gergő! – szólt az édesanyja. – Idegeneknek sosem mondhatod el, hogy édesapád nincs itthon.
   - Szép jó estét, asszonyom – mondta Mátyás király, miközben megemelte kalapját. – Idegennek idegen vagyok, de jó szándékkal jöttem. Szállást keresek estére, ha csak a fészerben az is jó.
   - Honnan tudjam én azt, hogy milyen, ugyan?! – bizonytalanodott el az asszony hangja.
   - Be sem teszem a lábam a házukba. Van elemózsiám itt, a tarisznyámban. Egyedül egy jó korsó friss vízre vágyom, no meg egy fekhelyre, legyen az akár szalmából! – szólt a vándor.
   - Édesanyám, a béresünk csak a jövő héten tér vissza, a helye épp jó lesz a megfáradt vendégünknek – javasolta Gergő.
   - Akkor vezesd be a pajtába! – egyezett bele Gergő édesanyja. – Rögtön húzok friss vizet a kútból.
   A vándor tiszteletteljesen meghajolt, majd követte Gergőt.
   - Jöjjön csak bártan utánam! Majd hozunk mécsest, addig tegye le tarisznyáját.
   A vándor úgy is tett. Tarisznyájából kivette a keszkenőbe göngyölt hamuban sült pogácsákat, levette kabátját. Gergőnek elkerekedett a szeme, mikor a vándor derekán egy gyönyörű kovácsolt kardot pillantott meg. A markolata kövekkel volt kirakva, a pengéje fényesen csillogott. Mikor észrevette Mátyás király, hogy Gergő megpillanthatja királyi kardját, kabátjával gyorsan betakarta.
   Ekkor érkezett meg Gergő édesanyja. Kezében egy mécses, Szabolcs fia nagy nyögdécseléssel hozta a kancsót. Lerakták egy ládára.
   - Hoztam egy kis sültet is. Megmaradt a vacsorából. Fogyassza jó étvággyal.
   - Nagyon finom – szólt Szabolcs, a legkisebb fiú. – Én finom tejet ittam utána.
   - Mi járatban van erre? – kérdezte Gergő édesanyja.
   - Biztos, hogy harcos, mint édesapánk! – kiáltott fel Gergő. – Láttam a kardját!
   - A királyt szolgálom, s az a hír járja, hogy errefelé él a legjobb fegyverkovács.
   - Igen! – válaszolt azonnal Gergő. – Istók bácsi, de ő már nagyon öreg. S a mi …
   - Csend legyen, Gergő! – szólt rá erélyesen az édesanyja.
   - De hát, édesapánk is az! Nemde? – kérdezte.
   - Igen, az, de…
   - Hol van? Beszélnem kell vele – mondta a vándor.
  - Csehországba ment, Mátyás király küldte oda – mondta Gergő édesanyja.
   - Csak nem az a bizonyos József kovács? – csodálkozott el a vándor.
   - De ő az! – válaszolta büszkén Gergő. – Nekem is van egy kardom, s ha nagy leszek, én is a királyom szolgálatába fogok állni. Isten engem úgy segéljen! – Tette szívére Gergő a kezét.
   - Na, de most már indulás az ágyba, gyerekek! Későre jár.
   Ezzel Gergő, Szabolcs és az édesanyjuk bementek a házba. Mátyás király is nyugovóra tért, de alig jött álom a szemére.
   Az éjszakát hamarosan a pirkadat követte. Mikor a kakas hármat kukorékolt volna, Mátyás király már felvette gúnyáját, visszarakta a szénát a helyére. Épp kopogni akart az ajtón, mikor az kinyílt.
   Gergő állt előtte.
   - Szép jó reggelt, kedves vándor! – üdvözölte. – Hogy szolgált az álma?
   Ekkor már mögötte állt Szabolcs és az édesanyja.
   - Köszönni jöttem. Kérlek, Gergő, ha hazajön az édesapád, akkor add át neki ezt a levelet és ezt a kardot. Asszonyom, önnek meg hálás vagyok kedvességéért. Nagyszerű asszony, fantasztikus fiai vannak! Büszke lehet rájuk.
   Ezzel Mátyás király elindult a csónakhoz, majd visszatért a palotájába.
   Mikor József kovács hazatért, Gergő átadta édesapjának a levelet és a becsomagolt kardot. Kibontotta, elolvasta, és a kardot kicsomagolta.
   - Tudjátok, ki járt itt? – kérdezte az édesapa.
   Felvonták a vállukat.
   - Mátyás király! Itt van a jele, a Corvus!
   Azóta Gergő édesapja lett Mátyás király legfőbb fegyverkovácsa a Tisza partján, Fegyverneken.
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.